A szabadföldi zöldségtermesztésben rendkívül fontos a trágyázás megfelelő időzítése és a tápanyagok megosztása.
A zöldségféléknek, ahogy a többi termesztett növényeknek is, a tápanyagellátása négy alappillérre épül, szokás mondani, hogy a trágyázásnak négy eleme van:
– trágya minősége (összetétel, halmazállapot, oldhatóság mértéke, felvehetőség üteme),
– trágya mennyisége (t/ha vagy dkg/m²),
– trágyakijuttatás ideje (trágya megosztása) és
– trágyázás módja (kijuttatás, illetve bemunkálás módja).
A termesztés eredményessége szempontjából a négy tényező között fontossági sorrend nem állapítható meg, mind a négy egyformán jelentős, együtt kell őket kezelni. Sajnos a termesztési gyakorlat kicsit más, a trágya megválasztását, azaz a minőséget és mennyiséget fontosnak tartják, ugyanakkor az időzítésnek, a megosztásnak és a bemunkálásnak nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget.
A szántóföldi növények esetében – búza, árpa, rozs – a hasonló technológiákból és vetésforgóból adódóan viszonylag egyszerű a megosztás módja, az őszi trágyázás (alaptrágyázás) alkalmával, a három fő tápanyag közül a foszfort és a káliumot, valamint a nitrogén egy részét szórják ki, és a tavaszi fejtrágyázás alkalmával a nitrogén fennmaradó részét adják. Ezzel szemben a zöldségtermesztésben növényenként, az alkalmazott technológiától, a termesztés színvonalától (külterjes, intenzív, szuper intenzív technológiák), a talajtól és termesztési céloktól függően a trágyamegosztás, és a kijuttatás időzítése, akárcsak a kijuttatás és a bemunkálás módja, nagyon változó.
A „harmadik pillér”-ként jelzett trágyázás ideje és a trágya megosztása szorosan összefüggő két tényező, nehezen választhatók el egymástól. Sok az ezekre ható, ezekkel összefüggésbe hozható környezeti és technológiai elem, maga a trágya megválasztása és mennyisége, akárcsak a bemunkálás módja is hatással van rá:
– A termesztett növényfaj tápanyagfelvételének üteme, a felvett tápanyagok mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya a tenyészidő folyamán jelentősen változik. Optimális időzítésről és megosztásról akkor beszélhetünk, ha a talajban mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére az egyes tápelemek, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli.
Első megközelítésre a tápanyagigény megegyezik a tenyészidővel, azaz a hosszú tenyészidejű növények sok tápanyagot igényelnek (pl. tárolási káposztafélék, ipari sárgarépa), rövid tenyészidejűek kevesebbet (fejes saláta, hónapos retek). Ugyanakkor vannak zöldségfajok, amelyek kifejezetten gyorsan fejlődnek, rövid idő alatt fejlesztenek szedhető termést és rövid idő alatt igényelnek sok tápanyagot (pl. kínai kel). A determinált növekedésű fajok, például csokros paprika, determinált paradicsom, ernyős borsó stb. koncentráltan fejlesztik terméseiket, ennek megfelelően rövid idő alatt sok tápanyagot hasznosítanak, szemben a folytonnövő fajtákkal, amelyek az elhúzódó termésképzésből adódóan a közel azonos tápanyagmennyiséget hosszabb idő alatt veszik fel.
A felvett tápelemek egymáshoz viszonyított aránya is változik a fajtól és a fenológiai fázistól függően. A zöldségfélék többsége lombtömegéhez viszonyított legtöbb foszfort a tenyészidő elején veszi fel, a hasznosítás üteme a betakarításhoz közeledve folyamatosan csökken. A nitrogén felvétele a zöldtömeg növekedésével és a termésképződéssel arányos, a koncentrált érésű fajták esetében rövid időre terjed ki, míg ugyanezeknél a fajoknál, a folytonnövő fajták esetében hosszabb időre nyúlik el. A káliumot hosszabb ideig – a tenyészidőszak közepéig építik be nagyobb mennyiségben a zöldségfélék, később folyamatosan csökken, de ennek üteme és mennyisége fajonként nagyon eltérő mértékű, és változó ideig tartó folyamat.
– A talaj minősége – a humusztartalomból és a kötöttségből adódóan – a víz- és tápanyagmegkötő képességen keresztül befolyásolja a tápanyagmegosztását és -időzítését. Minél kisebb egy talajnak az adszorpciós kapacitása, azaz minél lazább a szerkezete, minél kisebb a talaj agyagfrakciója és alacsonyabb a humusztartalma, annál gyorsabban kimosódnak a tápanyagok, mindenekelőtt a nitrogén. Ebből adódóan a kisebb adszorpciós kapacitású homoktalajokon gyakrabban és kisebb trágyaadagokkal kell fejtrágyázni, mint a kötött és magas humusztartalmú talajok esetében. Míg a foszfor, amely a laza, humuszban szegény talajok esetében is alig mozog függőleges irányban, gyakorlatilag alig van kimosódás, egy adagban a gyökérzóna mélységébe ősszel a szántás alkalmával adható. (Kis mennyiséget – az igény 10-20%-át) tanácsos a fejlődés kezdeti időszakában, a palántázás vagy a magvetés alkalmával starterként adni.)
– Jelentős különbség van a zöldségfélék között a gyökeresedés mélységében. Érdemes a tárolási gyökérzöldségekre (40-50 cm-es gyökérmélység) és az étkezési vöröshagymára, a palántázott salátára (10-15 cm-es gyökérmélység) gondolni. Ennek a lassabban mozgó tápelemek (pl. foszfor és kálium) időzítésénél, illetve kijuttatásánál és bemunkálásánál van jelentősége, de más-más a nitrogén fejtrágyázás üteme is. Sekély gyökeresedés esetén gyakrabban, de kisebb adaggal, mélyebb gyökérzet esetében ritkábban, de nagyobb mennyiségű fejtrágyával kell tervezni.
– A termelési cél is befolyásolja a trágyakijuttatás ütemezését. Egy friss fogyasztású gyökérzöldség vagy káposztaféle esetében kevesebb káliumot használunk, míg a tárolási fajtáknál a nitrogénhez viszonyított kálium mennyisége több, de nemcsak több, a tenyészidő későbbi időszakában is kell adni. A „nitrát-veszélyes” fajoknál (pl. spenót, sárgarépa, bébiételekhez szánt növények) a szedés időpontja szigorúan behatárolja a nitrogén-fejtrágya kijuttatásának idejét.
– A növény igénye alapján tervezett műtrágya mennyiség kiszórása, a műtrágyák só-stressz hatás miatt, szigorúan az egyszerre kiadható adagokhoz kötött. Főleg a nitrogén, de a kálium esetében is, a műtrágya sóindex értékének megfelelően, az alap- és az egyszerre kiadható fejtrágyára vonatkozóan pontos előírások vannak. Az egyszerre kijuttatható tápanyagmennyiségnek határt szab a növények sótűrő (stressztűrő) képessége, azaz a sóérzékenysége (1. táblázat).
1. táblázat: Egyszerre kiadható műtrágya mennyiség (kg/ha)
| Alaptrágya | Fejtrágya | |||
| Nitrogén (N) | Kálium (K2O) | Nitrogén (N) | Kálium (K2O) | |
| Sótűrő fajok | 80-100 | 300 | 50 | 100-150 |
| Sóérzékeny fajok | 50 | 200 | 50 | 100 |
A trágyázást abban az esetben tudjuk teljes egészében a növény igényéhez igazítani, ha a tápanyagokat megfelelő arányban és töménységben folyamatosan, több adagban, akár naponta juttatjuk ki! Ez még néhány évtizede egy teljesen elméleti megközelítésnek tűnt, realitása a gyakorlatban nem volt. Mióta a zöldségtermesztésben a tápoldatozás és a csepegtető öntözés a mindennapi termesztési technológia részévé vált, meg van a technikai lehetőség a gyakori fejtrágyázás kivitelezésére (pl. támrendszeres uborka- és paradicsomtermesztés, intenzív görögdinnye kultúrák, lineál öntözőrendszer alatti csemegekukorica termesztés).
A kijuttatás módja és gyakorisága költség kérdése a gazdaságokban. Költség kérdése beruházási oldalról: tápoldat bekeverők, csepegtető rendszer, víztisztítók és szűrők, de költség kérdése az üzemeltetés vonatkozásában is: munkabér, üzemanyag, a műtrágyaszórók üzemeltetése, tudom-e és szükséges-e heti vagy kétheti gyakorisággal a műtrágyát kiszórni.
Mikor fejtrágyázzunk?
A fejtrágyázás ideje elméletileg köthető naptári időpontokhoz (lásd szántóföldi növények), de sokkal pontosabb, sokkal jobb, ha technológiai folyamatokhoz (pl. ültetés, levelezés, szedés stb.) vagy fenológiai fázisokhoz (pl. virágzás, terméskötés stb.) kötjük, ami fajonként, de fajtánként is nagyon eltérő lehet.
A paradicsomfélék és kabakos növények esetében a terméskötődés idejét szokás megjelölni az első fejtrágyázási időpontnak, – korábban adott, nagyobb adagú nitrogéntrágyázás erős vegetatív növekedést, és a vele járó terméselrúgást okozhat, viszont gyenge fejlődés induláskor elkerülhetetlen a fejtrágyázás előbbre hozása.
A nitrogén igény káposztafélék és a fejes saláta esetében jelentősebb mértékben a fejesedés kezdetétől növekszik. A fejesedést megelőző nagyadagú nitrogénezés laza fejeket okoz, ami a hazai piacon nem kívánatos.
A tárolási hagyma és a gyökérzöldségek esetében a ceruzavastagságú szár elérését, a hagymatest, illetve a gyökértermés fejlődésének kezdetét szokás megadni, amit legkésőbb a betakarítást megelőző 4-5 hétig be kell fejezni. A később adott nitrogén drasztikus mértékben rontja a tárolhatóságukat.
A zöldségfélék esetében vannak fajok, amelyek folyamatosan virágoznak, folyamatosan fejlesztik termésüket, szemben a koncentrált érésű determinált, egyes zöldségfélék esetében csokrosnak nevezett típusokkal. A két növekedési típusnak eltérő a trágyázási, mindenekelőtt a nitrogénadagolási üteme, egyik esetében – követve az érést – koncentráltan (1-3 hét), míg a másik csoportnál hosszabb időn keresztül, folyamatosan kell a fejtrágyát adni.
Hogyan osszuk meg a tápanyagokat?
Gyakori kérdés, a megosztási arány az alap-, indító és fejtrágyázások között, azaz a trágyaigény alapján számított tápanyagmennyiségnek hány százalékát adjuk alaptrágyának (ősszel), és mennyit indító és fejtrágya formában? A talaj és a termesztési technológia ismerete nélkül a kérdésre pontos választ nehéz adni, ezért általános szabályként – közepes tápanyag-ellátottságú, középkötött talaj esetében – a 2. táblázatban feltüntetett arányszámokat tanácsos használni.
2. táblázat: Trágyamegosztási arány a hosszú és rövid tenyészidejű zöldségnövények esetében
Hosszú tenyészidejű fajok esetében N P K
alaptrágya: – 80-90% 50-60%
indítótrágya: 10-30% 10-20% 20-25%
fejtrágya: 70-90% – 20-25%
Rövid tenyészidejű fajok esetében N P K
alaptrágya: – 80-90% 70-80%
indítótrágya: 50-100% 10-20% 20-30%
fejtrágya: 0-50% – –
(rövid tenyészidejű fajok: hónapos retek, fejes saláta, korai karalábé, spenót, borsó, bab stb.)
A zöldségfélék szaporítási ideje (vetés, ültetés, dugványozás) – eltérően a szántó területet legnagyobb felületen termesztett őszi kalászosoktól – tavasszal van. Ennek megfelelően a műtrágyázás időzítése is más. A gyorsan kimosódó nitrogént csak kivételes esetben adjuk ősszel, ezért tavasszal és nyáron, az indító és a fejtrágyázások idején juttatjuk ki. Kivételes esetnek számít, ha nagymennyiségű növényszárat, lombot dolgozunk a talajba, ilyenkor a gyorsabb bomlás érdekében célszerű kevés nitrogénműtrágyát is adni, a pentozán hatás elkerülése miatt.
Más a foszfor esetében a műtrágyázási stratégia. Tekintettel arra, hogy talajok foszforlekötő képessége nagy, a kimosódás veszélye nem áll fenn, csak az a foszfortrágya érvényesül, amely közvetlen a gyökérzet közelében van, ezért ezt a tápanyagot az őszi talajművelés alkalmával a gyökérzónába kell forgatni. A fejtrágyázás formájában adott, a talaj felületére kiszórt foszfortrágya lassú mozgása miatt (évente maximálisan 5-10 cm-t halad lefelé a talajba) a vegetáció időtartama alatt nem éri el a gyökérzónát, így hatása elmarad.
A fiatal, a kelő növény vagy a palánta is – amelyeknek lombtömegükhöz képest különösen nagy a foszforigénye –, hogy elegendő foszforhoz jusson, tanácsos megosztani a kiszórandó P-műtrágyát. 80-90%-át ősszel az alaptrágyázás alkalmával adjuk – 10-20%-ot pedig indítótrágyaként, tavasszal a mag, illetve a palánta gyökere közelébe juttassuk ki.
A fentiek a gyökéren keresztüli tápanyag-adagolásra vonatkoznak, a lombtrágyázást – a fejtrágyázás gyakran alkalmazott módját – más szempontok szerint tervezzük. Abból kiindulva, hogy a lombon keresztül adott tápanyagok mennyisége a három makroelem esetében, még rendszeres permetezések esetén is csekély a gyökéren keresztüli hasznosuláshoz képest, a levéltrágyázást a mennyiségi megosztásnál kevésbé vesszük figyelembe, ezzel nem alábecsülve a hatékonyságát. Ugyanakkor jó időzítése egy-egy kritikus technológiai fázisban (pl. ültetés után), élettani fejlődési rendellenességek megelőzésére vagy gyógyítására (pl. mész-, magnézium- és mikroelemhiány), stb. hatékony és jól bevált módszer.
