Közeledik a primőrök termesztésének ideje, a téli zöldséghajtatási szezon. Folytatva a korábban, légnedvességgel kapcsolatban megkezdett írásunkat, számba vesszük gyakorlati oldaláról az egyes zöldségnövények páraigényét és a páraszabályozás lehetőségeit, továbbá ismertetjük a rossz páraszabályozásból adódó fejlődési rendellenességeket és betegségeket.
A hajtatott zöldségfajok közül magas páraigényükkel kitűnnek a kabakosok, azok közül is, mint legtöbb párát kívánó, az uborka. Gondolhatnánk, nincs gond, télen magas a levegő pártartalma, ami számára a kedvező. Télen, gyengébb fényviszonyok esetén, 70-75 % lenne az ideális érték, amit ilyenkor az erősen párás külső levegő, csapadékos időjárás miatt nehéz tartani.
A magas fűtési költségeket szem előtt tartva egyébként is mindenki a minimális szellőztetésre törekszik, így gyakran előfordul a tartósan magas, még az uborkára is káros, 97-98% közeli páratartalom jellegzetes tünete, a hajtásvégek elpusztulása, elnyálkásodása, a fiatal levelek fonák irányú kanalasodása.
A pára okozta stressz következtében a szár nóduszain csokrosan jelentkeznek a terméskezdemények, amelyeket a növény nem képes kinevelni, ebből adódóan csököttek, deformáltak maradnak (1. kép). A párás környezet kedvez az uborka veszélyes gombabetegségének, a botrítisz fellépésének.
Megelőzés és védekezés: öntözés szüneteltetése mellett gyakori szellőztetés, vészhelyzetben fűtéssel kombinálva, illetve termésritkítás, nóduszonként legfeljebb egy-egy termés meghagyása, a fajta növekedés-intenzitásának megfelelően.
A sárgadinnyének alacsonyabb a páratartalom igénye, mint az uborkának. Palántanevelés során, és a palántázás idején magasabb, 80-85% mondható optimálisnak, de a kiültetést követően, kb. 2-3 hét után 70-75%-ra, majd az érés idejére 65-70%-ra csökkenthető.
A dinnye esetében a páratartalom növelésével vagy csökkentésével jól egyensúlyban tartható a generatív-vegetatív növekedés.
Tavasszal a szélsőségesen száraz levegő hatására felerősödik a generatív jelleg, a levelek aprók maradnak, a termések súlyuk elérése előtt érni kezdenek, azaz kényszerérettekké válhatnak. Túl magas páratartalom esetén rosszabb terméskötődésre és az érés elhúzódására lehet számítani, egyben megnő a gombás betegségek fellépésének a veszélye is.
A paprika páraigény tekintetében közepesnek mondható, termésképzés idején 70-80% számít számára optimálisnak. Optimálisnál alacsonyabb páratartalom esetén fénytelen termések fejlődnek, piacosságuk romlik, idő előtt színesedni kezdenek, a tünetek emlékeztetnek a magas sótartalom szimptómáira.
Magas nappali (25-26 °C feletti) hőmérsékletet követően az éjszakai magas páratartalom (90-95%) kedvező hatással van a bogyók tömegére, az így felvett víz a bogyókban halmozódik fel, ezzel növelve tömegüket, de veszélyes is, mert az így megteremtett magas páratartalom fokozza a kórokozó gombák és baktériumos betegségek terjedését.
A fehér (TV) fajtatípusok és a blocky paprikák páratartalom igénye magasabb, és a légnedvesség iránti érzékenységük nagyobb, mint a hegyes fajtáké. Az erősen ingadozó páratartalom hatására – ami tavasszal gyakoribb – a terméseken hajszálvékony repedések keletkeznek, amitől romlik a bogyók eladhatósága és fokozódik a kórokozók megtelepedésének veszélye.
A paradicsom esetében az alacsony páratartalom a generatív fejlődését segíti elő, magas páratartalom mellett vastagabb szárat, nagyobb levélzetet nevel a növény, borús idő és magas légnedvesség esetén felléphet a vízkórság betegség is (2. kép).
A levelek pödrődését több környezeti tényező és technológiai hiba mellett a száraz levegő is kiválthatja (3. kép). A szélsőséges páratartalom értékek a termékenyülést gátolják, a magas páratartalom a pollen csomósodásához vezet, de túl száraz levegőben nincs szekrétum-képződés, ami a pollenek a bibéhez történő rossz tapadását okozhatja.
Mint valamennyi hajtatott növénynél, a paradicsom esetében is fennáll a veszély: ha magas a páratartalom, szebbek, nagyobbak és fényesebbek a termések, ugyanakkor nagyobb a gombás betegségek kialakulásának a veszélye. Ezt figyelembe véve a kiültetést követő hetekben 60-65%, majd a termésérés idején, napos meleg időben 80-85%-ot célszerű tartani.
A padlizsán páraigénye a paradicsoméhoz áll közel, 65-75%, később 80-85% között mondható elfogadhatónak. Száraz levegőn kisebb leveleket fejleszt, termése kevésbé fényes, gyakran a bogyó felületén apró repedések alakulnak ki. Magas hőmérsékleten, párás környezetben nagy a botrítiszes fertőzés veszélye.
A fejes saláta több élettani betegsége a kedvezőtlen páratartalomra vezethető vissza. Télen a magas páratartalom az úgynevezett belső levélbarnulást és az üvegesedését (vízkórságot) okozza. Az ilyen salátafejek vágást követően gyorsan hervadásnak indulnak, már szállítás közben is összeesnek, meghervadnak.
Márciustól – tekintettel arra, hogy nem melegigényes – bátran lehet a fóliát szellőztetni, de az intenzív szellőztetés következtében fellépő gyors páratartalom-csökkenés a külső levelek barnulását, a levél szélének száradását okozhatja. Az ültetést követő 2-3 hétben 75-80%-os páratartalom szükséges, de később a betegségek miatt elegendő a 70% körüli érték tartására.
A hajtatott káposztafélék kevésbé érzékenyek a szélsőséges páratartalomra, mint a kabakosok vagy a fejes saláta. Ezeknek a növényeknek a kora tavaszi hajtatásuk idején inkább az ingadozó páratartalom okozhat gondot.
Karalábénál az egyenetlen öntözés mellett gumók repedését, karfiolnál a rózsák üvegesedését (vízkórságát) válthatja ki borús időjárás esetén a párával telt levegő. Ültetésüket követően valamivel magasabb, 70-80% körüli páratartalom tartása indokolt, később a termésképzés idején (fejesedés, gumóképzés) 65-75% elegendő.
A gyökérzöldségek esetében – a káposztafélékhez hasonlóan – közvetlen a páratartalomra visszavezethető terméscsökkenés vagy terméskiesés ritkán tapasztalható, viszont gyakori a magas légnedvességgel összefüggésbe hozható néhány gombás betegség fellépése.
Kelést követően, az első lomblevelek kifejlődéséig magasabb, 75-80%-os páratartalom mondható optimálisnak, később 70-75% tartása célszerű. Főleg a hónapos retek érzékeny a szárazságra, a páratartalom és a talajnedvesség ingadozására, ilyenkor a termése gyorsabban pudvásodik. Retek peronoszpórás betegsége miatt a 80%-nál magasabb légnedvesség veszélyes.
Általánosságban elmondható, hogy a magas páratartalom a betegségeknek kedvez, ugyanakkor több primőr esetében is jobb, tetszetősebb termésminőséget eredményez.
Kevés lehetősége van télen a kertésznek a páratartalom szabályozására, a borús, párás időjárásban, 90-95% feletti páratartalom mellett a szellőztetésnek nincs vagy minimálisan gyenge a hatásfoka.
Fűteni és szellőztetni együtt meglehetősen költséges, de esetenként elkerülhetetlen. Tavasszal a változó és szeles időjárás igényel nagyobb figyelmet, a szellőzök gyakori nyitását és zárását teszi szükségessé. Nagyon nehéz azt a határt tartani, ahol még nincsenek termés-minőségi gondok, ugyanakkor a betegségek is még kordában tarthatók. A szűk intervallumban maradni, az optimális nedvességet biztosítani csak páramérő műszerek segítségével és nagy odafigyeléssel lehetséges.
(Vezérkép: Eric Michelat/Pixabay)
