A korábban ismeretlen kénhiányról egyre gyakrabban lehet hallani a szántóföldi növények esetében a repce, a zöldségféléknél a káposzta- és a hagymatermesztés kapcsán, de a vízkultúrás és tápoldatos termesztésben is előfordul az egyoldalú vagy aránytalan NPK:S műtrágyák alkalmazása esetén.
Korábban a szerényebb terméseredményeknek, a szerves trágyázásnak, és mindenekelőtt a levegő magas kéndioxid tartalmának köszönhetően ismeretlen volt a termesztési gyakorlatban a kénnek, mint növényi tápanyagnak a hiánya. Pedig fontos tápelem, a felhasznált mennyiség alapján a makro-, más csoportosítás szerint a mezoelemekhez soroljuk, megközelítőleg annyit igényelnek belőle a növények, mint a magnéziumból, de egyes fajok esetében a felvett foszformennyiségéhez áll közelebb.
A növényi szövetekben felhalmozott mennyisége (szárazanyagra számítva) 0,2-0,7%, legnagyobb koncentrációban a levelekben található. Fontos szerepet játszik az enzimatikus reakciókban, a fehérje képzésben és egyes vitaminok (pl. B1) kialakulásában, továbbá a redox rendszerekben. Fontos eleme a zsírsavak szintézisének, és alkotórésze több fontos gazdasági növény illóanyagának.
A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérje szintézise. A gátolt növekedés tünetei a lombozaton – a gyökérzethez képest – erősebben jelentkeznek, súlyos kénhiány esetében is fejlett, elágazó gyökeret nevel a növény. A hiánytünetek a fiatalabb leveleken mutatkoznak először, tekintettel arra, hogy a kén csak akropetálisan (felfelé) mozog, a termesztett növények nem képesek bazipetálisan (a gyökérzet irányába) szállítani. A levéllemez fokozatosan kisárgul, először az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld. A hajtásnövekedés lelassul, idővel leáll. Maga a növény levele durva, kemény tapintású – súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző. Súlyos kénhiány esetén a leveleken, a vastagabb erek között nagy, összefüggő, beszáradt foltok is képződhetnek.
Kénhiány uborkán. A tünetek emlékeztetnek a nitrogén hiányára, de azzal ellentétben nem az idősebb, hanem a fiatalabb leveleken kezdődik klorózis formájában.
A káposztafélék és a hagyma esetében a kénhiány-tünetek megjelenését akkor észlelték, amikor a levelek kéntartalma (S) alacsonyabb volt 0,03%-nál. Optimális esetben a nitrogén:kén aránya 30-40:1 között változik, kénhiányban szenvedő növényeknél sok esetben meghaladja a 70-80:1-et.
A termesztett növények kénigénye:
– gabonafélék 20-25 kg/ha,
– szemes kukorica 20-25 kg/ha,
– cukorrépa 35-45 kg/ha,
– burgonya 20-22 kg/ha,
– repce 50-70 kg/ha,
– napraforgó 20-40 kg/ha,
– zöldségfélék 15-60 kg/ha,
– gyümölcsfélék 20-65 kg/ha.
Tápoldatos és vízkultúrás zöldséghajtatásban, hosszú kultúrában, kimagasló terméseredmények esetén a termesztőközegből, illetve a tápoldatból felvett kén mennyisége eléri a 100-120 kg/ha-t is.
A zöldséghajtató és a szabadföldi zöldségtermesztő üzemekben a tápoldatozó műtrágyák széleskörű alkalmazása kapcsán fennállhat annak a veszélye, hogy humuszban szegény, lazább szerkezetű, durva szövetű talajokon (pl. homok) kimosódik a gyökérzónából.
Kén-pótlás lehetőségei – kéntrágyák
A korai káposztaféléknél, valamint vörös-, illetve fokhagyma esetében aktuális a fejtrágyázás, káposztaféléknél lombtrágya, hagyma esetében sorok közé szórt szilárd trágya, intenzív termesztésnél tápoldat formájában. A későbbi ültetésű tárolási és ipari káposztáknál az ültetőágy előkészítése során a talajba célszerű bemunkálni.
A ként a növények főleg szulfát formában veszik fel a talajból, de a levegő kéndioxid-tartalmát is képesek hasznosítani. Magában ként trágya formájában nem szoktunk adni, más tápelemek kísérőanyagaként visszük a tápoldatba (talajba). Legelterjedtebb, leggyakrabban használt kénforrás a kénsavas káli, és a szuperfoszfát (!) műtrágyák, illetve a keserűsó, valamint néhány lombtrágyaként adott mikro- és félmikroelem kénsavas sója (rézgálic, vasgálic, mangánszulfát, cinkszulfát stb.).
Ként legnagyobb mennyiségben tartalmazó műtrágyák a káliumszulfátok, amelyek elsősorban a kertészeti kultúrákban használatosak.
Erősen savanyító hatása miatt csak mészben gazdag talajokon használható az ammóniumszulfát – kéntartalma jelentős, meghaladja a 23%-ot. Tápoldatozásnál a tápoldat kémhatásának csökkentésére és a kén pótlására használatos.
Viszonylag széles körben használt kéntartalmú műtrágya a keserűsó (magnéziumszulfát, 13% vízoldható kén), amit elsősorban magnéziumtartalma miatt javasolnak a szántóföldi és kertészeti növényeknek lombtrágyaként, de van talajtrágya változata is.
Viszonylag kevesen tudják, hogy a foszfortrágyázásra általánosan használt szuperfoszfát is tartalmaz ként (12-14%), ami abból adódik, hogy a gyártás során a nyersfoszfát foszfortartalmát kénsavval tárják fel.
Meg kell jegyezni, hogy kevés ként (0,5-1,5%) a klorid tartalmú káliumműtrágyák is tartalmazhatnak, azonban kén pótlására kertészeti kultúrákban kevésbé alkalmasak egyéb mellékhatásuk miatt.
