Növényvédelem
Fizetett tartalom

Szakmázzunk a Bayer-rel! – A repce keléséhez kedvező időjárás a kártevőknek is kedvez

Bayer Hungária Kft.

Az idei ősz időjárása kedvezett a repce vetésének, szeptember közepéig mégis a vetésterület csökkenését jósolták az előrejelzések. A várakozást igazoló, vagy cáfoló hivatalos statisztikára még várni kell, aki viszont repcét vetett az a védekezéssel és az állomány télre történő felkészítésével nem várhat.

Kártevők elleni védelem

A vetéshez és a repce keléséhez kedvező időjárás a kártevőknek is kedvez. Már a repce árvakelésen és a keresztesvirágú növények keverékével bevetett másodvetésű táblákon folyamatos volt a repcedarázs rajzása, majd később a lárvák károsítása, emellett a földibolhák kártétele is megfigyelhető volt. Ezek azt jelzik előre, hogy a kelő és a fiatal repceállományoknál kiemelt figyelmet kell fordítani a kártevők elleni védelemre. Ha az idő hűvösebbre fordul, a nagy repcebolha megjelenésére is számítani kell és akár ősszel is előfordulhat szárormányos betelepedés és tojásrakás is (ez az úgynevezett „szilveszteri tojásrakás”). Az ebből kikelő korán megjelenő lárvák gyakran okoznak meglepetést a termelőknek.

A talajlakó és fiatalkori kártevők ellen jelenleg alkalmazható csávázás hatástartama nem végtelen, továbbra is szükség van megfelelő hatékonyságú őszi állománykezelésre.

Decis Mega

Deltametrin hatóanyagú kontakt rovarölő szer. A fiatalkori kártevők ellen hatékony védelmet nyújt, akár hűvösebb időben is. Alkalmazása repcebolha, káposztabolha és repcedarázs lárva elleni védekezésre a repce szik – 4 leveles állapota között javasolt. A készítménnyel az őszi kezelés után még 3 tavaszi kezelés végezhető. Dózisa repcében 0,15 l/ha 250-400 l/ha permetlében kijuttatva.

Proteus

Két eltérő hatásmechanizmusú hatóanyag, a tiakloprid és a deltametrin gyári kombinációja: gyors taglózó hatású, ugyanakkor kiváló, hosszú hatástartamú inszekticid. A készítmény formulációja kiváló tapadást, fedettséget és esőállóságot, ezáltal fokozott hatékonyságot biztosít. A Proteus a rágó és szívó kártevők egyidejű fertőzése esetén is sikeresen alkalmazható. A védekezést a repce néhány lombleveles állapotáig ajánlott elvégezni. Ha repcedarázs is károsít a területen, a védekezést a fiatal lárvák ellen kell időzíteni. Felhasználása 0,5-0,75 l/ha dózisban, 300-500 l/ha lémennyiséggel javasolt.

Betegségek elleni védelem, biztonságos áttelelés

A repcét már ősszel jelentősen károsíthatják a gombabetegségek. A beszűkült vetésforgó, valamint a napraforgóval közös kórokozók megléte nagy területen biztosítja a fertőző anyag folyamatos jelenlétét. A gomba fejlődésének kedvező körülmények között – ilyen pedig valamelyik kórokozónak könnyen akad – védekezés nélkül komoly fertőzés alakulhat ki. Az őszi káposztarepce őszi kórokozói gyökérnyak- és szárrothadást, fehérszárúságot, szárpusztulást, valamint levélfoltosodást okoznak. Ezek közül a fóma lappangási ideje rendkívül hosszú akár 4-6 hét is lehet. Amikor a tünetek már megjelennek a védekezés kevésbé hatékony. Védekezés hiányában a fertőzött növények elpusztulnak, vagy fejlődésükben visszamaradva sínylődnek, az állomány legyengül és megnő a kifagyás veszélye, továbbá a szklerotiniához hasonló szárfehéredéses korai érés is megjelenhet. Az egészséges repceállománynak optimális fejlettségi állapotban (szárbaindulás előtt, optimális gyökérnyak átmérő és gyökértömeg) is kell lennie ahhoz, hogy biztosan átteleljen.

Folicur Solo

Kórokozók széles köre ellen hatékony, növekedésszabályozó hatású gombaölő szer. Megakadályozza a kórokozók fertőzését, az állomány nem gyengül, csökken a kifagyás veszélye. Emellett meggátolja a szárbaindulást, segíti az erős, zömök tőlevélrózsa kialakulását. A kezelés hatására fokozódik a gyökérzet növekedése, nagyobb lesz a gyökértömeg és a gyökérnyak átmérője is, így javítja a repce télállóságát.

Alkalmazása ősszel fejletlen, egyenetlen növényállomány megerősítésére a repce 4 leveles állapotától javasolt. Ajánlott dózisa ekkor 0,5 l/ha. Az erőteljes növekedés és az őszi szárbaindulás blokkolására a repce 4-6 leveles fejlettségénél 0,5-0,6 l/ha, a repce 6-8 leveles fejlettségi állapotában 0,75-0,8 l/ha dózisban alkalmazható. Erős Phoma, vagy Cylindrosporium fertőzés elleni védelemre a repce 6-8 leveles fejlettségénél 1,0 l/ha dózisban nyújt megfelelő védelmet.

Tilmor

Hatóanyagai, a tebukonazol és protiokonazol hatékonyan védenek a repce Magyarországon előforduló főbb gombabetegségei ellen. Ugyanakkor a tebukonazolnak köszönhetően kiemelkedő télállóság fokozó és regulátor hatással is rendelkezik. Őszi kezelésnél a készítményt 1,2 l/ha dózisban a repce 4-8 leveles állapotában javasolt kijuttatni, lehetőleg 12 °C feletti hőmérsékleten. A javasolt permetlé mennyiség – az állomány fejlettségétől függően – 250-400 l/ha. Az őszi kezelés biztonságosabbá teszi az állomány áttelelését és megakadályozza az állomány kiritkulását.

Alkalmazza a Bayer őszi repcevédelmi technológiát, ezzel jó állapotban, a kifagyás ellen védve indulhat a télbe a repce!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Senyved a buxus? A puszpángmolyt még elkaphatjuk! + videó

2025. május 7. 16:10

A selyemfényű puszpángmoly növényvédelem nélkül egyszerűen tarra rághatja közkedvelt dísznövényünket, a buxust. Növényvédelmi tippek a növényorvostól!

Házikerti növényvédelem májusban

2025. május 7. 15:10

A májusi kertben akad bőven növényvédelmi teendő. A csigák, a levélbetegségek és a talajból fertőző kórokozók egyaránt kihívást jelentenek.

Fukszia fontosabb betegségei: így ismerje fel időben a bajt!

2025. május 7. 11:10

A fukszia gyönyörű, de érzékeny dísznövény – ismerje fel időben a betegségeket, hogy megóvhassa a virágzást és az egészséget!

Kalászfuzáriózis: most kell megelőzni a katasztrófát!

2025. május 5. 08:10

A kalászfuzáriózis most fenyeget – csak preventív védekezéssel védhetjük meg a búzát és a termés forgalmazhatóságát!

Jelentősen felerősödött a bagolylepke fajok aktivitása

2019. szeptember 3. 08:32

A bagolylepke fajok aktivitása nemcsak szántóföldön, de a szabadföldi zöldségkultúrákban is gondot okozhat. A csapdák napi 10-20-as egyedszámban fogják a káposzta, a C-betűs, a gamma, a felkiáltójeles, a vetési és a gyapottok bagolylepkéket.

Nem csak itthon probléma a piretroid-rezisztencia

2021. május 29. 06:38

A repcefénybogár az egyik legelterjedtebb és potenciálisan legsúlyosabb tavaszi repcekártevő, mely a világ számos pontján károsítja a bimbózó repceállományokat.

Kihívások a műanyag-kezelésben

2023. január 10. 13:24

A CropLife Europe új gönygöleggyűjtési eredményekről számolt be a fenntartható mezőgazdaságot támogató kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.