Zöldség-Gyümölcs

Miért ízes a paradicsom?

Agrofórum Online

A Tsukuba Egyetem (Japán) kutatói megállapították, hogy a paradicsom színéért felelős pigmentek a gyümölcsök aromatikájának kialakulásában is fontos szerepet játszanak.

A különböző paradicsomfajták pigmentprofiljának feltérképezését elősegítő fejlesztéssel sikerült feltárni, miszerint a magasabb klorofilltartalmú gyümölcsök magasabb cukortartalommal rendelkeznek. Emellett a koncentráltabb karotinoid-, és prolikopéntartalom bőséges mennyiségű aromavegyülettel párosul.

A termelési körülmények pigmentációra gyakorolt hatásának jobb megértése hozzájárulhat a kedvezőbb ízvilág kialakításához. A paradicsom színéért számos színanyag felelős: többek között a karotinoidok és a klorofill is. Ezek a vegyületek képesek hatást gyakorolni a zamattal kapcsolatos egyéb összetevők, például az ízért felelős cukrok és az aromáért felelős illékony szerves vegyületek felhalmozódására is.

Miyako Kusano vezetőkutató szerint a karotinoidoknak önmagukban nincsen ízük, azonban az egyes, ízt meghatározó illékony vegyületek prekurzoraiként, a gyümölcsös-florális ízért, és az édes ízérzet észlelhetőségéért felelős vegyületek előfutáraiként jelen vannak a növényi szövetben.

A karotinoidtartalom alakulása olyan környezeti faktorok függvényében zajlik, mint a hőmérséklet, illetve fénymennyiség. Ezeknek az abiotikus tényezőknek a tudatos alakításával a vásárlók igényeit jobban kielégítő termésminőség érhető el.

A kutatócsoport által kifejlesztett új módszernek köszönhetően a pigmentkoncentrációk elemzése nagyszámú mintában, valamint más gyümölcsök és zöldségek esetében is sikerrel megoldható, amely információk hozzájárulhatnak nemesítési irányok kialakításához.

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2021/07/210702114654.htm

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dinnye, csak hazai? Most tényleg ellenőrzik!

2025. július 2. 13:10

Nem csak az íz számít: az NKFH országos ellenőrzéssorozata garantálja, hogy a dinnye valóban hazai és szabályosan címkézett legyen.

Savanyításra tökéletes: káposztafajták Horvátországból

2025. június 9. 15:10

Kiváló íz, jó tárolhatóság és savanyíthatóság: ezek a káposztahibridek ideálisak a késő őszi termesztéshez.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

Paradicsomot termelő üvegházat adtak át Győrben

2019. május 27. 09:47

A győri üvegházban 150-200 ezer paradicsomtő található, és négy fajta paradicsomot termesztenek, klasszikus fürtös paradicsomot, koktélparadicsomot, cherry és datolya cherry paradicsomot.

Még mindig az alma áremelkedése a legnagyobb

2020. december 10. 07:38

Az elmúlt 12 hónapban összességében az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt, októberhez képest 0,1 százalékos a plusz a KSH adatai szerint.

Hazánk a legjelentősebb tormatermelő az Európai Unióban

2023. március 25. 10:38

Hazánkban 2022-ben közel 1194 hektár területen folyt tormatermelés, a betakarítási munkálatok októbertől egészen a következő ültetési szezon kezdetéig, azaz márciusig is eltartanak.

Töretlen a hazai ipari paradicsom termesztés sikere

2018. április 30. 08:17

A termelés szigorúan szerződésekhez kötött, amely nemcsak azt határozza meg, hogy mekkora területről milyen mennyiséget vár a gyár, hanem a termesztéstechnológiára is fontos kitételek vonatkoznak.