Gépinfo

Hagie önjáró permetezőgép 67 év tapasztalatával – Valkon az AGROmashEXPO-n

Agrofórum Online

„Nem technológiai paramétereket adunk el a géppel, hanem az elgondolást, ami mögötte van”

A kecskeméti székhelyű Valkon filozófiájához illeszkedik, hogy valamennyi beszállítójuk egy-egy gépesítési szegmens specialistája. Olyan – sok esetben ma is családi vállalkozásként működő – gépek gyártói, akik hozzájuk hasonlóan 7/24-ben, azaz heti szinten napi 24 órában foglalkoznak az adott gépcsoporttal. Ezt partnereik is érzik, hiszen rendszeresen visszajárnak hozzájuk, és nem csak vásárolni, hanem véleményért, tanácsért is.

Valtra T4, Challenger 775 E, Kramer teleszkópos rakodó sorakozott egymás mellett a 33. AGROmash EXPO és az V. AgrárgépShow ideje alatt a Valkon 2007 Kft. standján, fölöttük pedig kényelmesen nyújtózkodott a Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevélben részesített Hagie STS 12i önjáró permetezőgép. A közelükben pedig a Valkon munkatársai beszélgettek, hol a külföldi beszállítók képviselőivel, hol pedig a hozzájuk rendszeresen betérő gazdákkal.

„Ha megnézzük, minden egyes beszállítónk egy-egy gépesítési szegmenssel foglalkozik. A Valtra csak Valtra traktorokat gyárt, a Challenger a hevederes traktorral élenjáró, a Krone a betakarító gépeiről ismert, de ott a Simba, ami csak a talajművelésre fókuszál, a Regent szintén, a Rauch pedig a műtrágya szórás specialistája” – mesélte Jócsák Attila erőgépkereskedelmi vezető nyomatékosítva, hogy az egyes szakterületek specializációit mindig tudatosan választják.

A maga nemében mindegyik kuriózum. Ebbe az elgondolásba pedig nagyon jól beilleszkedik a fölöttünk magasodó Hagie STS 12i önjáró permetező is.
– A gép hasmagassága 197 cm, a legmagasabb pontja 3,90 m. Mivel Magyarországon is egyre több a belógatott elektromos kábel, azok alatt még bőven elférünk vele. Az összes kerék felfüggesztése légrugós, a súlypontot viszonylag alulra helyezték – adta meg a rövid ismertetést Jócsák Attila. – Teljes európai bevizsgálással rendelkezik, és bár sokan óvakodnak a frontkeretes gép vásárlásától – mert azt gondolják, hogy a fülkébe nagy mennyiségű vegyszer jut be -, de a Hagie maga gyártja a fülkét, és olyat, ami egy vegyszerező géphez kell.

– Magyarországon itt érhető el egyedül?

– Korábban az IKR forgalmazta, mi tavaly május óta vagyunk a márka magyarországi importőrei. A Hagie már 67 éve gyárt önjáró permetezőt, a világon elsőként kifejlesztve, de nem csak permetezőt, hanem önjáró címerezőt is.

Arra a kérdésre, hogy miért épp erre a márkára esett a választás, Jócsák Attila alapos cégtörténeti ismertetőbe kezdett, visszanyúlva egészen a háború utáni időkig, amikor az amerikai gazdaságokban – megtermett férfiak híján – technikailag okozott gondot a címerezés. Lelkesen mesélt arról, hogyan jutott eszébe egy kukoricatermesztő farmernek nagyon okosan az a sorok között haladó szerkezet, amivel a nőket és a gyermekeket a megfelelő magasságba tudta emelni. „Mindig kell tudnunk, hogy honnan jön az egész termék” – nyugtázta elképedésem láttán, megtoldva azzal, hogy „aztán ugyanez a – sorok közti belógatás – megoldás alakult ki a permetezővel kapcsolatban is. Jelenleg évente 1000 db önjáró permetezőgép a kapacitásuk, a világ számos tájára exportálnak, egészen nagy hasmagasságú gépeket, amik például a cukornád termesztésénél is használhatók. Úgy láttuk, hogy ez a 67 év tapasztalata benne van a termékben.”

A permetezőre fókuszálva pedig elmondta, mennyi különleges tulajdonsággal rendelkezik. „A Hagie permetezőgép van egyedül frontkerettel szerelve, aminek nagyon nagy előnye, hogy a permetezés közben folyamatosan rálátni, így azonnal észlelhető, ha pl. a fúvóka eltömődik és a tábla végére kiérve a széleket is sokkal jobban ki lehet fújni, mint ha hátul lenne. Arról nem is beszélve, hogy a például 100 hektáros villanyoszloppal teletűzdelt táblát egy hátsó keretes géppel sokkal nehezebb pontosan bepermetezni. Másik előnye, hogy mivel hátul helyezték el a motort, a hosszanti tengely közepén maradt hely a permetlé-tartálynak, így a súlyeloszlás 50-50%-os az első és a hátsó kerekek között, ami azért nagyon fontos, mert a teli töltött permetező tömege 5 tonnás is lehet, és arányosan ürül ki, amitől a gép járóképessége is sokkal jobb. A kerék szélessége – eltérően a hagyományos 65-70 cm agyszélességtől – 47 cm, ami a napraforgónál nagyon lényeges, mert ha a gép bemegy a 76 cm-es sorba, nem üti le a fejeket. A gép amúgy összkerék kormányzású, egyedi kerékkövetésű, és a menetsebesség számítása alapján kalkulálható, mennyire kell megdönteni a hátsó kerekeket ahhoz, hogy a fordulásnál minél kevesebbet taposson, sőt az is beállítható, hogy a gép milyen kerékcsúszás esetén vegye el a hajtást az adott kerékről.”Beszélgetésünk során gazdák számos csoportja érkezett a standra, kézfogással és baráti szóval üdvözölve kínálta őket hellyel egy közeli asztalnál. Így a márka és a termék ismertetése után mi is a gazdálkodással folytattuk.

-Tudvalevő, hogy a környezetvédelmi előírások miatt Magyarországon egyre inkább visszaszorul a légi permetezés, ezért szerintünk még inkább előtérbe fog kerülni az önjáró permetezők piaca. Nem csak, hogy kiváltsuk a légi permetezést, hanem hogy ezt a rendszert hatékonyan tudjuk a megfelelő növényállapothoz, megfelelő időben igazítani. Nem csak a permetezés költségének csökkentése fontos, hanem az is, hogy megfelelő időben el tudjuk végezni – mert akinek van 500 ha repcéje, fontos, hogy 2-3 nap alatt le tudja permetezni – amihez nagy kapacitású gépeket kell beállítani. Ugyanakkor látjuk az időjárás hektikusságát, hogy mennyi csapadék tud esni egy–egy napraforgó aratási időben, ráadásul a magas állományba is bele kell mennünk. A kukoricánál is jönnek elő a toxinok, amit szintén csak úgy tudunk kezelni, hogy a már magas állományba bemegyünk és önjáró permetezővel lefújjuk.

Egyre több precíziós gazdálkodást folytató gazda lépett fel azzal az igénnyel, hogy akár egy időben is több törzsoldatot szeretne egy táblán belül kijuttatni, a minél gyorsabb átállás érdekében pedig a Hagie kifejlesztett egy olyan rendszert, amivel a főtartály mögötti három törzsoldat-tartályból a gép saját visszakeveréssel, GPS navigációval automatikusan képes ezt elvégezni.

– De a többi termékünk is hasonló. Ott van például a Valtra, amely egy skandináv traktorgyártó, és náluk is nagyon fontos a környezetvédelem. Próbálunk olyan gépeket és technológiákat behozni a magyar gazdák látókörébe, amit mi előremutatónak látunk és nem nagy technológiai váltással, de mégis eredményesebben vagy költségtakarékosan tudnak gazdálkodni.

-Ez a specializálódás a piacon lévő többi gépforgalmazóhoz képest egyfajta biztonságot jelent?

– Szerintünk mindenképpen. A partneri kapcsolatok terén – legyenek azok a gazdák vagy épp a beszállítók – hosszútávon gondolkodunk, és úgy látjuk, hogy az elégedett ügyfél fog leginkább kötődni a partneréhez. Próbáljuk a gazdálkodók munkafolyamataiba leginkább beillő gépeket ajánlani, és eddig úgy tűnik, hogy ez az elgondolás működik, mert vannak visszajáró ügyfeleink. Nem szimplán technológiai paramétereket adunk el a géppel, hanem magát az elgondolást is, ami mögötte van. Ezért is kell ismernünk egy-egy márka történetét, hogy honnan jött és merre tart, mik azok a fejlesztési irányok, amit megpróbálnak beletenni a gépekbe. Ugyanakkor ma a vetést és a talajművelést is helyére kell raknunk, az új eszközök mellett új technológiákat is ki kell próbálni, azokat meg kell ismertetni a gazdákkal. A felőlük érkező véleményekre, építő jellegű beszélgetésekre pedig mindig nyitottak vagyunk.

-Milyen logika alapján épült fel a Valkon termékpalettájaként most látható jelenlegi bázis?

– A külföldi kiállításokon mi is folyamatosan figyeljük a gépgyártók új termékeit, és ha meglátunk valami érdekeset, ugyanúgy, mint itt a gazdák, mi is leülünk és próbálunk kapcsolatot kialakítani, hogy az adott gépesítési szegmens specialistáját találjuk meg. Lehetőleg azt, aki 7/24-ben azzal a gépcsoporttal foglalkozik. Szinte az összes beszállítónk családi vállalkozás. Az elmúlt pár év során úgy alakult ki, hogy szeretjük ezt a fajta családias légkört.

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

HeightSelect az AmaSelect egyedi fúvókakapcsoláshoz

2017. március 6. 14:20

A biztonságos és hatékony növényvédelmi művelet esetén a műszaki és meteorológiai paramétereket figyelembe kell venni.

HARDI AutoSelect – fúvókacsere menet közben

2017. január 22. 15:19

Agromek újdonságok: A permetezőgép kezelője fúvókakészletet tud váltani a kezelőülésből, és ezáltal rugalmasan tud alkalmazkodni a változó körülményekhez.

Hypro fúvókák, Startec folyékony hígtrágya kijuttató a Farmcenter Kft.-nél (VIDEÓ)

2016. szeptember 23. 15:03

A Bábolnai Gazdanapokról ezúttal sem hiányozhatott a gödöllői székhelyű Farmcenter Kft., amely a permetezéstechnikai újdonságait mutatta be a szakmai látogatóknak.

Innovációs díjat nyert a Syngenta új szórófeje

2016. július 12. 07:27

A Syngenta Defy 3D permetezőfeje nyerte el az International Machinery Manufacturers Awards (IMMA) 2016-os innovációs díját permetező kategóriában.