Gépinfo

Így épülnek és szépülnek a standok az AGROmashEXPO nyitása előtt (KÉPEK)

Agrofórum Online

Hazánk legjobban várt agráreseménye, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás szerdán nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, ám a kiállítók már napok óta dolgoznak azon, hogy termékeiket, újdonságaikat minél látványosabb standon mutathassák be az érdeklődő gazdálkodóknak. Az elmúlt napokban több forgalmazó, gyártó cég is posztolt közösségi oldalára a munkafolyamatokról, most ezekből villantunk fel néhányat a teljesség igénye nélkül. Így készül az AGROmash a nyitásra.

Megjöttek a John Deere traktorok

A KITE Zrt. idén is az F pavilont foglalja el John Deere traktoraival, JCB rakodóival és több más márkájával. A nádudvari cég közösségi oldalának tanúsága szerint az erőgépek szépen, tervezetten érkeznek a helyszínre.

Fendt, Claas, Landini és a többiek

Szintén szokott helyen, a D pavilonban láthatjuk az AXIÁL Kft. által forgalmazott gépeket január 24. és 27. között a HUNGEXPO területén. A bajai cég múlt heti fotói is arról árulkodnak, hogy a standépítés jól halad, a Landini, Fendt, Claas traktorok, és a többi gép is elfoglalta helyét.

Az Amazone standja berendezve

„A stand már majdnem kész. Három nap kemény munka után már csak a takarítás marad jövő hétre” – olvasható az Amazonen-Werke Kft. közösségi oldalán szombaton posztolt bejegyzésben.

Légtérhasználat engedélyezve

Minden bizonnyal megkapták a felszállási engedélyt a Valkon 2007. Kft. munkagépei, ugyanis a cég bejegyzései szerint már a tavalyihoz hasonlóan a magasban lóg a Regent eke, a Krone rendsodró és kasza, valamint egy Rauch műtrágyaszóró. A Valtra traktorok viszont még nem érkeztek meg, ha jól látjuk. Szerdán viszont biztosan körbejárhatjuk az Év Traktorát is.

A kanadai óriás is a helyszínen

A Vektor Holding Kft. standja is épül, szépül a C pavilonban, amiről Dogossy Karcsi bácsi posztolt több fotót is. Már a kanadai óriás, a Versatile traktor is elfoglalta helyét, de a munkaeszközök is szép sorban érkeznek a HUNGEXPO területére.

A Quadtrac csak a látogatókra vár

Az Agro-Békés Kft. négy nappal a nyitás előtt posztolt Facebook oldalán, amely arról árulkodik, hogy a CASE IH gépsor egyik legkülönlegesebb tagja, a gumihevederes Quadtrac már elfoglalta helyét. De vajon a háttérben látható fa dobozok mit rejthetnek?

A Quivogne talajművelő eszközök elfoglalták helyüket

Cikkünk megjelenése után nem sokkal a Quivogne Magyarország Facebook oldalán is közzétettek néhány fotót az AGROmash-ról. A piros talajművelő eszközök már a helyükön várják a gazdálkodókat és a szerdai nyitást, ha jól látjuk, akkor a C pavilonban kell keresni a termékeket.

A körképünk a teljesség igénye nélkül készült!

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás január 24. és 27. között várja a látogatókat a HUNGEXPO területén. Az Agrofórum standját a G pavilonban találják! Keressen minket értékes nyereményekért – többek között egy KUHN műtrágyaszóróért!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Innováció és termékminőség...

2018. március 14. 11:38

Ideális magágyat szeretne optimálisan frakcionált talajszerkezettel? A költségtakarékos gyomkezelés mellett a talajnedvesség megőrzése is követelmény?

Szenzációs Versatile ajánlat gabona betakarításra

2018. május 18. 08:45

Egyedülálló ár-érték arány, magas színvonalú technikai és technológiai tartalom, kiváló műszaki háttér, biztonságos üzemeltetés, páratlan finanszírozás 1,5% kamattal.

Nagy készletkisöprés - Kivételes gabonakombájnok, egyedülálló ár és finanszírozás

2018. október 17. 11:54

A 175 lóerős Nova, a 220 lóerős Vector, a 340 lóerős Acros és az 520 lóerős RT490 gabonabetakarító gép megvásárlásához ráadásul most egy bónusz is jár: a kombájnvásárlóknak KERNER HYBRID kultivátort biztosítanak kipróbálásra az őszi szezonban.

Kerner, ezzel csak nyer!

2019. március 5. 11:48

A KERNER Stratos egy olyan eszköz, mely több feladatot egyszerű gépelem átszerelésekkel tökéletesen és kompromisszummentesen hajt végre, gyakorlatilag 2-3 eszközt tud helyettesíteni.