Növénytermesztés

Burgonyaültetés és csepegtetőtömlők lehelyezése egy menetben

Agrofórum Online

A burgonya sekély gyökérzetű növény, gyökerei legfeljebb 40 cm hosszúak. Emiatt nem tudja felvenni a vizet és a tápanyagokat, ha azok ezen a távolságon túl vannak. A hagyományos öntözési módok esetén az öntözővíz 30-40%-a elvész, mivel a gyökérzónán túli területekre kerül. Ez nemcsak gazdaságtalan és felesleges, hanem egyenes káros, mivel a túlzott víz tömöríti a talajt és a gyomnövényeket táplálja.

Egy münsterlandi cég csepegtető öntözéssel végez kísérleteket, és erre a célra egy Grimme ültetőgépet alakított át. Így a burgonya ültetését egy menetben tudják elvégezni. Az eljárást kifundáló testvérpár öntözési kísérleteket is végez. Az egyik megoldás, hogy az ültetés után minden barázdába kerül csepegtetőtömlő, a másik esetben pedig minden második barázdába.

Speciális berendezéssel felszerelt ültetőgép

Az utóbbihoz egyikük átalakított egy Grimme ültetőgépet, és egy olyan csoroszlyát épített, amely a második és a negyedik sor után helyezi le a tömlőket. A saját maguk kreálta szerkezet teljesen mechanikus működésű, nincsenek benne „okos” eszközök, de nagyon ötletes. Az ültetés folyamatáról egy videót is készítettek (német nyelvű, de a szerkezet kialakítása jól látszik), amely itt megnézhető.

Az ültetőgépre a gazdálkodók egy tartót erősítettek a csepegtetőtömlő-tekercsek számára. A tömlőket egy lyukon keresztül vezetik egyfajta csoroszlyához, amely egy terelőhengerrel és egy nyomógörgővel van felszerelve, hogy a tömlőt a talajba fektesse. Ez azért fontos, hogy a rágcsálók vagy madarak ne károsíthassák a tömlőket. A nyomógörgővel a csoroszlya mélységállítása is szabályozható.

Kamerával figyelik a munkát

A nyomógörgő azt is biztosítja, hogy a tömlő végei induláskor a talajba nyomódjanak, így a tömlő magától kitekeredik. A hátul elhelyezett kamera lehetővé teszi, hogy figyelemmel kísérjék a csepegtetőtömlő-tekercseket, és leállítsák az ültetést, ha a tömlők elfogynak. A tekercsek cserélhetők (ezekből kettő van, így ha az egyikről elfogy a tömlő, a másik még rendelkezésre áll a munka folytatásához), és a tömlővégek egy csatlakozón keresztül rögzíthetők egymáshoz. A sorok végéhez érve abba kell hagyni a munkát és le kell vágni a tömlőket.

A cég teszteli a két változatot, hogy kiderüljön, minden második sorban is elegendő-e az öntözés ahhoz, hogy a bakhát egyenletesen nedves maradjon.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Mi rágja meg a burgonya gumóit?

2024. augusztus 7. 04:37

Érdeklődni szeretnék, hogy milyen kártevők rághatják meg a burgonya gumóit a talajban? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Zsenge burgonyagumók előállítására irányuló technológiai változatok

2018. november 6. 07:36

A burgonya jelenleg a világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye. A termelés volumenében csak a rizs és a búza előzi meg. Napjainkban több mint 100 országban, mintegy 20 millió hektáron 320-340 millió tonna nagyságrendben termesztik. A termelés felfutásával egyidejűleg a hasznosítás tekintetében is jelentős változások következtek be.

Betegség okozza a barnás vonalakat a burgonyagumóban?

2023. április 29. 04:36

Érdeklődöm, hogy a mellékelt képeken is látható elváltozás a burgonyán valamilyen betegség jele-e, és hogy az elváltozás ellenére a burgonya bátran fogyasztható-e? A héj alatt párhuzamosan barnás vonalak hálózata látható. A gumót merőlegesen vágva barna kört képez a héj alatt, míg párhuzamosan vágva hálós vonalrendszert.

Egy év alatt 21 százalékkal csökkent a burgonya ára

2021. május 15. 08:56

Éves viszonylatban továbbra is a napraforgó-étolaj drágult leginkább a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Egy év alatt 29 százalékkal drágult az étolaj, ezután 26 százalékkal az uborka, majd 17 százalékkal a gyümölcsjoghurt drágulása emelkedik ki. Legjobban, 20,5 százalékkal a kései burgonya ára csökkent, ezt 19 százalékkal a fejes káposzta és 16 százalékos mínusszal a vöröshagyma követi.