Növényvédelem

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

Nébih

Idén a megszokotthoz képest kissé korábban virágoznak az almatermésűek, amihez kellemes meleg, és most már többnyire csapadékos idő is társul. Ha ezek a körülmények hosszabb távon is fennmaradnak, az kedvező feltételeket teremt az ervíniás betegséget, másnéven tűzelhalást okozó baktérium fertőzéséhez. Pontosan időzített és megfelelően elvégzett növényvédő szeres kezeléssel védekezhetünk ellene.

A kórokozó a párás, meleg időjárást kedveli, 18°C felett szaporodása víz jelenlétében rendkívül gyors.

A fő fertőzési időszak a virágzásra esik, mivel a baktériumnak ekkor van lehetősége a természetes nyílásokon (pl.: bibe, portok) keresztül behatolnia a virág szöveteibe.

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. Mára lekerült a karanténlistáról, jelentősége azonban nem csökkent. A növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet. A kijuttatási technológia az egyes készítmények tulajdonságaitól függ. A betegség ellen engedélyezett biológiai készítmény a virágzásban kockázat nélkül alkalmazható.

Tűzelhalás következtében elhalt virágok körtén (Fotó: Nagy Géza)

Az intenzív hajtásnövekedés időszakában azonban más készítmények kijuttatása javasolt. A baktériumok ellen általánosan használt rézkészítmények elsősorban a fás részek védelmére ajánlottak.

A virágzásban történő kijuttatásukkor figyelemmel kell lenni az esetleges perzselés kockázatára, ezért fontos, hogy az engedélyokiratban található felhasználási útmutatót alaposan olvassuk el. Az egyes készítmények részletes felhasználását a Nébih növényvédő szerek adatbázisában található engedélyokiratok tartalmazzák. A védekezés megtervezéséhez növényorvos szaktanácsát is érdemes igénybe venni.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy virágzáskor tekintettel kell lenni az almát, körtét, birset látogató házi méhek és vadon élő beporzók védelmére, amelynek részleteiről egy korábbi cikkben olvashatnak: https://portal.nebih.gov.hu/-/kotelezo-de-jol-felfogott-erdekunk-is-a-beporzo-rovarok-vedelme

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Megvizsgálták a gazdálkodók bőrét, nyugtalanító felfedezést tettek

2025. november 10. 14:10

Nem csak a mezőgazdasági termelők, hanem az átlagember bőrén is számos növényvédő szer megtapadhat, ami egészségügyi kockázatot rejt magában.

Ki és hogyan telel át – Túlélési praktikák a rovarvilágból

2025. november 8. 07:10

Poloskák, levéltetvek, kéregmolyok – mindnek megvan a maga túlélési stratégiája. Lássuk, ki hogyan telel át!

Növelni kellene a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását

2018. október 18. 08:34

A NAK egy brüsszeli kezdeményezésű, uniós forrásból finanszírozott kampánnyal igyekszik elsősorban a gyerekek körében a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni a zöldségeket és a gyümölcsöket.

Gyümölcsöző volt az idei év? - évértékelés dr. Apáti Ferenccel, a FruitVeb alelnökével

2018. október 25. 03:48

Magyarországon a 2018. évi gyümölcstermés fajonként változóan, de mennyiségileg összességében jól alakult: a jelentősebb gyümölcsfajok közül jó vagy kifejezetten jó termést realizáltunk a cseresznye, meggy, szilva, bodza, alma és körte esetében

De mi az a jégalma? 

2023. december 22. 07:10

Már-már átlátszó küllemének köszönhetően valóban úgy néz ki, mint a jég, de a húsa puha, édes, lédús és roppant egészséges. Vajon mi teszi ezt a ritka indiai gyümölcsöt szuperélelmiszerré?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzik a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly

2023. április 19. 14:44

Az elmúlt hét folyamán folytatódott az évszakhoz képest kissé hűvösebb, igen változékony időjárás.