A harmonikus tápanyagellátás fogalmán azt értjük, hogy a termesztett növény számára olyan mennyiségben és arányban biztosítjuk a létfontosságú tápelemeket, mint ahogy azt a növény adott körülmények között és adott fejlettségi fázisban igényli. Ettől eltérő mennyiséget, arányokat egy darabig képes a növény tolerálni, a tápanyagokat szelektálni, de egy határon túl az egyébként egymás felvételét elősegítő elemek (szinergisták) már zavarják, megakadályozzák a másik hasznosulását (antagonizmus jelenség).
A kálium és a magnézium viszonylatában is fennáll a szinergista hatás antagonizmusba történő átváltozása.
A káliumról, mint makro tápelemről, ismert, hogy a szántóföldi és a kertészeti növények (cukorrépa, burgonya, kukorica, káposztafélék, gyökérzöldség, bogyósok, csonthéjasok, szőlő) jelentős mennyiségben hasznosítják, nem egy esetben a hektáronkénti igényük még szabadföldi körülmények között is meghaladja a 250-300 kg/ha K2O-t (pl. fejes káposzta, paradicsom), illetve 150-200 kg/ha K2O-t (szőlő, kajszi, őszibarack).
Mint tápanyagnak, a szerepe hármas:
– Növeli a termésmennyiséget. (A termésnövekedéssel a növény káliumfelvétele is majdnem egyenes arányban növekszik)
– Javítja a termésbiztonságot. (Fokozza a növények hidegtűrő képességét, növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet és javítja a szárazságtűrést.)
– Kedvezően hat a termésminőségre. (Elősegíti az aroma-, az íz- és a színanyagok kialakulását, növeli a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalmát, növeli a termés szárazanyag-tartalmát és a sejtfalak vastagságát, ezáltal javítja a tárolhatóságot, a színanyagok képződésén keresztül javítja a termés külső megjelenését, a piacosságát.)
A magnéziumról, mint tápanyagról, helytelen felfogás alakult ki a növénytermesztésben, sokan a bórral, a mangánnal vagy a cinkkel egy csoportba, a mikroelemek közé sorolják, holott a növények által felvett mennyiség alapján inkább makroelemnek mondható. A növények által hasznosított magnézium a szabadföldi kultúrák esetében megközelítheti az 50-100 kg-ot, de hajtatásban, hosszú kultúrák esetében (11-12 hét) elérheti ennek majdnem a dupláját is. A mikroelemek esetében (bór, cink, mangán) az egy hektárra számított igény mindössze néhány kiló. A gyümölcsfélék 0,25-0,5%-ban, a zöldségfélék esetében nagyobb a szóródás, 0,25-0,8%-ban tartalmaznak magnéziumot, a hüvelyes takarmányokban kétszer-háromszor annyi van, mint a gabonafélékben.
Sokszor a hiány nem a talaj alacsony magnéziumtartalmának (abszolút hiány), hanem a magnézium felvételét akadályozó tényezőknek tulajdonítható (relatív hiány).
Talajaink magnéziumellátottsága különböző, míg a homoktalajaink, mindenekelőtt a savanyú homokok, magnéziumban szegények, addig az erdőtalajaink, a mezőségi és réti talajok gazdagok. Öntözővizeink magnéziumtartalma elegendő, nem egy esetben magas.
Felvetődik a kérdés: mivel magyarázható, a kertészeti kultúrákban olyan gyakran, de a szántóföldi növényeknél is tapasztalható magnéziumhiány
Alapvetően öt okot ismer a szakirodalom, mint magnéziumhiányt előidéző tényezőt:
– magnéziumszegény talajok (homoktalajok szőlő és gyümölcsültetvényei, primőr zöldségtermesztő körzetek),
– kedvezőtlen talajviszonyok (rossz talajszerkezet, kedvezőtlen vízháztartás, savanyú talajkémhatás),
– kedvezőtlen időjárási viszonyok (egyre gyakrabban jelentkező szárazság, erősen csapadékos időjárás),
– konkurens (antagonista) ionok jelenléte, amelyek a magnézium felvételét zavarják,
– egyoldalú trágyázás, káliumtúlsúly kialakulása
Intenzív növénytermesztést folytató üzemekben – ahol szakszerű talajművelést és öntözést folytatnak – gyakran az ionantagonizmus és az egyoldalú NPK trágyázás az oka a magnéziumhiánynak.
A gyorsabban mozgó ionok, pl. a hidrogén (H+), a kálium (K+) kiszorítja a növénytáplálkozási láncból a lassúbb mozgású, nagyobb méretű ionokat (pl. magnézium++), előidézve ezzel enyhébb vagy súlyosabb hiányt. A mész egy bizonyos határig segíti, azon túl akadályozza a magnézium növénybe jutását. Ezért van az, hogy a meszezés, amíg a talajoldat H+-ion koncentrációját csökkenti, kémhatását javítja, elősegíti a magnézium felvételét, de egy határ felett adagolva, vagy ha a talaj mésztartalma meghaladja az 5% CaCO3 tartalmat, már gátlón hat.
A kálium egy határig nincs gátló hatással a magnézium felvételére – sőt kifejezetten segíti azt (szinergizmus jelenség) – viszont egy bizonyos koncentráció felett blokkolja a növénybe jutását (antagonizmus). Ezzel kapcsolatban különböző számok és adatok ismertek. Talajban, a szőlőnél optimálisnak a 3-7:1 K:Mg arányt, a Ca:Mg esetében a 11-13:1 arányt, a zöldség és szántóföldi növényeknél a K:Mg 3-4:1 mondható ideálisnak.
A talajban a hiány, és az antagonizmus jelensége elkerülhető olyan műtrágyák (alaptrágyák) használatával, ahol a kálium és magnézium aránya megközelítőleg három-négy az egyhez (3-4:1). Megfelelő K:Mg arányú fejtrágyák (tápoldatok) összeállításánál nagy jelentőséggel bírnak a magnéziumszulfát és magnéziumnitrát alapú, jól oldódó, magasabb koncentrációban, a perzselés veszélye nélkül adható vegyületek.
