Zöldség-Gyümölcs

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

Agrofórum Online

Augusztusban talán az év legszebb időszaka várja a kertészeket, ugyanis az egész éves megterhelő munka gyümölcseit ilyenkor lehet learatni számtalan haszonnövény esetében. A betakarítás mellett azonban számos feladat vár még a gazdákra a következő hónapban is, vetés és permetezés is színesíti az augusztusi munkálatokat.

A kertekbe augusztusban beköszönt a bőség, a legtöbb zöldséget ebben a hónapban takaríthatják be a szorgos gazdák. A hagymafélék betakarítási ideje is erre a hónapra esik, célszerű azonban néhány dologra odafigyelni a vöröshagyma és a fokhagyma felszedése, betárolása során: a két említett növényt akkor célszerű kiszedni a földből, amikor leveleik már barnulni kezdenek. Ekkor a földből kiszedve a talaj felszínén javasolt hagyni, amíg a hagyma külső héja meg nem szárad teljesen. Esős időszak esetén a szárítást természetesen fedett helyen kell végezni, majd gondos tisztítás után tároló helyére kell tenni.

A hagymafélék mellett persze számtalan más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben. A cukkinik alá tehetünk szénát, vagy akár egy darab téglát is, hogy az érésben lévő zöldségek ne a nedves talajjal érintkezzenek, ezzel megelőzve az esetleges rothadásokat.

A szüret mellett még vethetünk is, gyorsan fejlődő levélzöldségeket még sikerrel termeszthetünk, ilyen például a legtöbb salátaféle, valamint a sóska is, de akár a korai fejes káposztát is el lehet vetni már augusztusban. A még talajban maradó növények esetében azonban nem szabad megfeledkezni a további munkákról, az öntözésre továbbra is kellő figyelmet kell fordítani.

A gyümölcsösben is van még dolog, a későbbi termésű alma- és körtefajták növényvédelmét nem szabad elhanyagolni, megfelelő időközönként a permetezést el kell végezni egyes betegségek ellen (például alma- és körtevarasodás). Figyeljünk a túlságosan megterhelt ágakra, ha ilyet találunk, támasszuk alá, nehogy letörjön. A korai almát viszont már nem kell permetezni, inkább a betakarítással kell foglalkozni esetében. Szedhetjük emellett a szedret, a kései málnát, valamint a kajszibarackot is. A bogyósokat szüret után metsszük meg, a száraz vesszőket távolítsuk el. Szamóca ültetésre is az augusztus a legalkalmasabb hónap, ilyenkor javasolt az új szamócás kerteket kialakítani.

Az üvegházban kiemelt figyelmet kell fordítani továbbra is a különböző gombák által okozott betegségek megelőzésére. Az üvegházakban igen magas lehet a páratartalom, ez pedig kedvez a gombák szaporodásának, a betegségek terjedésének. Figyeljünk hát oda az öntözésre, valamint az üvegházak szellőztetésére és persze vegyszeresen is lehet védekezni a gombás betegségek ellen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Paradicsompüré kényszermunkával? Kínai lehet az olasz paradicsom

2024. december 15. 14:10

A ZDF és a BBC televíziók kutatása szerint kényszermunkával készülhet Kínában a paradicsompüré, nem Olaszországból származik.

Hogyan védjük meg a szabadföldi növényeket a fagytól?

2024. december 8. 10:10

Az éjszakai fagy nagy mértékben képes károsítani a növényeket. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nagyobb pusztítást végezhet.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

Fóliák hasznosítása, VI. – A karfiol, valamint a fejes és kelkáposzta hajtatás

2024. február 23. 14:40

A káposztafélék késő tavaszig jól tárolhatók, ennek ellenére vannak, akik áprilisban már szívesebben fogyasztanák a frissen szedett fejes és kelkáposztát vagy a karfiolt.

Drámaian csökkentek a zöldségfélék hozamai - Ennyibe kerül a burgonya, a káposzta, a sárgarépa és a hagyma

2018. november 29. 10:44

A zöldség- és gyümölcstermelők európai egyesülete (PROFEL) szerint az elmúlt 40 évben nem tapasztaltak hasonló válságot a gazdák, az aszály miatt ugyanis a zöldségfélék hozamai drámaian csökkentek.

Mi mennyi? Budapesti Nagybani piaci körkép

2017. november 29. 12:52

A Budapesti Nagybani Piacon a fehér fejes káposzta termelői ára 21 százalékkal volt magasabb, míg a sárgarépáé 7 százalékkal, a petrezselyemgyökéré 17 százalékkal, a szabadföldi barna héjú vöröshagyma termelői ára 28 százalékkal volt alacsonyabb a vizsgált időszakban.

Kertészeti betakarítógépek az Auditkertől

2017. február 7. 20:10

Alma, meggy, káposzta és répabetakarítás az Auditker Kft. kertészeti gépeivel.