Növényvédelem

Elkerülhető a paradicsomvész – hamarosan kezdődik a paradicsombetegségek elleni védekezés

Agrofórum Online

Az időjárás a hosszú távú előrejelzések szerint egyre melegebbre fordul, ami kedvezhet a paradicsompalánták nevelésének és pár héten belüli szabad földbe ültetésének. Ezzel együtt megkezdődik a paradicsombetegségek elleni védekezés is, így nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen betegségek leselkednek kedvenc paradicsomfajtáinkra, továbbá hogy hogyan lehet védekezni a kórokozók ellen.

Talán az egyik legrettegettebb, paradicsomokat is sújtó betegség a paradicsomvész, melyért a Phytophthora infestans nevű gomba felelős. A betegség felbukkanása csapadékos időszakok után várható, a nedves közeg ugyanis nagyon kedvező a betegséget okozó gomba szaporodásának. Jellemző tünet a paradicsom levelein a barnás, elmosódott szélű foltok. A betegség elhatalmasodásával a levelek idővel leszáradnak. A bogyókon is jelentkeznek a tünetek: a levélhez hasonlóan kisebb-nagyobb barna foltok jelennek meg a bogyók felszínén, amik lényegében fogyasztásra alkalmatlanná válnak. A paradicsomvész veszélye abban rejlik, hogy pár nap leforgása alatt képes elpusztítani a fertőzött növényeket. Megfelelően szellős tőtávolságokkal védekezhetünk a betegség kialakulása ellen, így ugyanis a növényeket jobban átjárja a levegő, kevésbé füllednek be. Gombaölő permetszerekkel is védekezhetünk a paradicsomvész felbukkanása ellen, de ha mégis felüti a fejét a betegség, akkor a fertőzött leveleket, bogyókat el kell távolítani, lehetőség szerint el kell égetni.

Paradicsomvész tünete – Fotó: Tóth János

Újabb, gombás eredetű megbetegedése a paradicsomnak a szeptóriás levélfoltosság. A szeptóriával fertőzött növényeken elsősorban a leveleken jelentkeznek a betegség tünetei: kezdetben sárga, majd barnává váló, szabályos kör alakú foltok. A foltok idővel annyira elszaporodhatnak a leveleken, hogy lényegében összeolvadnak, melynek következtében az érintett levelek elszáradnak. A betegségre jellemző, hogy először az idős leveleket támadja meg és csak később terjed át a fiatalabbakra. A betegséget megelőzni elég nehéz, de kezelése réz tartalmú permetszerekkel sikeres lehet.

Amelyik kertben van molytetű, ott szinte biztos, hogy a paradicsomokat a vírusos sárga levélsodródás is veszélyezteti, ugyanis ez az apró élőlény egy vektor, képes továbbítani ezt a betegséget. Ahogyan a nevében is benne van, a betegség tünete a leveleken jelentkező sárga színű elszíneződés. Az érintett levelek összepöndörödnek, fejlődésük hanyatlik. Védekezni a betegség ellen elsősorban a toleráns fajták termesztésével lehet, illetve olyan olajos permetszerekkel történő kezeléssel, melyek gátolják a molytetveket a vírus felvételében és továbbításában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Beltéri dísznövényeink kártevője, a hosszúfarkú viaszospajzstetű - II. rész

2024. december 18. 11:10

Bemutatjuk a Viaszos pajzstetvek családját, a Pseudococcus nemet, majd részletesen ismertetjük a hosszúfarkú viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) fajt.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

2019. november 12. 10:38

A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.

A búza első gombaölő szeres kezelése

2018. január 24. 20:49

A tél végi, tavasz eleji időszak egyik fontos feladata a soron következő vegetációs időszakban reánk váró feladatokra való minél hatékonyabb felkészülés.

A KITE gyomirtási technológiájával a maximális haszonért

2023. március 17. 13:36

A kukorica növényvédelmének gerincét a gyomirtás alkotja, annak a hatékonysága nagyban meghatározza a termesztés eredményességét.

Idén gyakori kártevő a szivarsodró eszelény a szőlőben

2023. június 17. 05:37

A szivarsodró eszelény egyedek május elejétől jelennek meg a szőlő, illetve sokszor más gyümölcsfajok levelein, és június elejéig intenzív érési táplálkozást folytatnak.