Ha ebben az agrártámogatási ciklusban nem sikerül a források segítségével előre lépni a környezetvédelem terén, akkor lehet, hogy már késő lesz – vélik a természetvédő szakemberek, akik több statisztikát is bemutattak annak érdekében, hogy a jelenlegi mezőgazdasági rendszer fenntarthatatlanságát bizonyítsák. Megoldási javaslataik lennének, a Green Deal szigorú szabályait pedig támogatják, de közben azt is értik, hogy a termelők jövedelembiztonsága kulcsfontosságú, a társadalmi szerepvállalás tehát nem megkerülhető. A napokban a Közös Agrárpolitikához kapcsolódva sajtóbeszélgetést tartott a Magyar Természetvédők Szövetsége, amelyen az Agrofórum ZÖLDÍTŐ rovatát képviselve én magam is részt vettem.
Nagy lehetőség, de nagy veszély is
A KAP az egyik legbefolyásosabb és legjelentősebb uniós politikai elem, aminek egyik oka a rendelkezésre álló pénzkerete, a másik pedig a környezetre gyakorolt hatása – szögezte le bevezető előadásában Dr. Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke. A Közös Agrárpolitika célkitűzései között szerepelnek például az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések, de ide tartozik a természeti erőforrások fenntartható használata és a tájak, valamint a biodiverzitás sokfélésének megőrzése. Ahogy azt már a gazdálkodók jól tudják, a jövőbeli KAP részeként a Green Deal, vagyis európai zöld megállapodás számos változást hozna el 2030-ig. Korábbi cikkünkben már megírtuk, hogy a tervek szerint 50 százalékkal csökkentenék a növényvédő szerek és az antibiotikumok használatát, 20 százalékkal a műtrágyákét, miközben 25 százalékra szeretnék emelni az ökológiai gazdálkodás arányát, és 10 százalékkal növelni a változatos tájképi elemeket.
Dr. Farkas István szerint a 2023 és 2027 közötti Közös Agrárpolitika nagyon nagy lehetőséget rejthet Magyarország számára, ugyanakkor nagyon nagy veszélyt is hordoz magában. Minden attól függ, hogy miként használjuk fel a rendelkezésre álló óriási összegeket. Ezúttal ugyanis évente több mint 1000 milliárd forintról van szó, aminek ezúttal a kisebb része az EU-s támogatás, hiszen a magyar kormány a tagállamokban szokatlan módon minden eddiginél komolyabb, 80%-os társfinanszírozást biztosít a vidék számára.
A megemelt támogatási összegekkel kapcsolatban egyébként később kérdés is felmerült, ami kapcsán a szakemberek egyetértettek abban, hogy mivel a nemzeti társfinanszírozás forrásait is a KAP stratégiája mentén kell elkölteni, ami szabályozza a környezeti kereteket, ez nagy lehetőségeket rejt környezetvédelmi szempontból is.
Adatok bizonyítják, hogy rossz az irány
Miért fontos, hogy a KAP erőteljesebb környezetvédelmi célokat fogalmazzon meg, amelyek nem csak papíron léteznek? Azért, mert a környezetünk pusztulása a szemünk előtt zajlik, ráadásul ezt statisztikák is igazolják. Tóth Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület mezőgazdasági programvezetője többek között egy németországi vizsgálatra hívta fel a figyelmet, ami szerint a repülő rovarok 76 százaléka tűnt el egy emberöltő alatt, méghozzá 1989 és 2013 között. De hazánkban a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő madárfajok állományindexe is 30 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedek adatai alapján. Itt fontos megjegyezni, hogy az eredményeket egy Európában egységesített kutatás szolgáltatja, aminek alanyai nem speciális igényű fajok, hanem gyakori madarak, és ezek állományváltozásaiból állítanak fel trendeket.
Tóth Péter kiemelte: a KAP kifizetéseinek jelentős része eddig hiába célozta meg a természeti sokféleség megőrzését például a zöldítésen, az AKG-n, a NATURA 2000 kompenzáción keresztük, a trendek mégis negatív irányba mutatnak. „Eléggé sötét képet festő helyzetben vagyunk a mezőgazdasági biodiverzitás tekintetében, és erre keressük a magyarázatot. Másrészt a lehetőségeket is, például a Közös Agrárpolitikában, hogy ezeket a folyamatokat megfordíthassuk.”
Tóth Péter szerint az állománycsökkenések okainak vizsgálatakor talán elsikkadhat, hiszen kevésbé látványos, de valójában a legjelentősebb tényező az agrárterületek kiterjedésének csökkenése lehet. A beépítésekkel, a vonalas létesítményekkel, az ipari parkokkal, a zöldmezős beruházásokkal jelentős agrárterületeket veszítettünk már Magyarországon. Ez lényegében az elmúlt nagyjából 30-40 évben a területek 25 százalékát jelentette. Hozzátette: ebbe beleszámít az erdősítés is, ami tájléptékű változást hoz hazánkban.
Az elmúlt évtizedekben szintén problémát jelentett a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válása. Érdekes megállapítás, hogy amíg az összes mezőgazdasági terület kiterjedése csökken, addig a mezőgazdasági területeken belül a művelt területek aránya folyamatosan növekszik. Ami tehát megmarad a mezőgazdaság számára, ott egyre intenzívebb lett a munka. Látható, hogy növekszik az inputanyag-felhasználás, és egyre hatékonyabban a technológiák, technikák, amiknek a biodiverzitásra gyakorolt hatása sokszor felmérhetetlen. Például a kaszáló traktorok munkasebességének és munkaszélességének növekedése nagyobb kárt tud okozni a növényzetben megbúvó élőlények állományában, mint a korábbi megoldások. De a szakember példaként hozta a COVID-járvány kapcsán előtérbe került ivermectin hatóanyagot, ami a kezelt állatok trágyáján keresztül komoly károkat okoz a talaj biodiverzitásában, a talajéletben.
Nem elég…
Tóth Péter előadásából kiderült, hogy magyar mezőgazdasági bevételek mintegy 40-42 százaléka származik agrártámogatásokból, amivel az EU-s tagállamok között Magyarország a középmezőnybe tartozik. Eközben viszont a támogatási függőség ciklusról ciklusra csökken, ami azt jelenti, hogy ez az ösztönző lehetőség a jövőben akár ki is csúszhat a környezetvédelem kezéből. „Ha már nem lesz jelentős bevételi forrás egy-egy támogatás, akkor annak befolyásoló hatása is mérséklődni fog. Ha a gazdák támogatásfüggése lecsökken, akkor a legkörmönfontabban megalkotott környezetvédelmi programoknak is szerényebb lesz a hatása, hiszen nem fognak azokban részt venni a gazdálkodók” – fogalmazott az MME mezőgazdasági programvezetője. Jelenleg azonban még nem ez a helyzet, aminek következtében, ha az agrárpályázatok kidolgozásánál a környezet- és természetvédelmi szempontokat messzemenőkig figyelembe veszik, akkor lehet változtatni a földhasználaton, az agrártermelésen, és van esély megfordítani a negatív folyamatokat.
A KAP eddig ismert és alkalmazott elemeinek vizsgálata kapcsán Tóth Péter kifejtette: a kölcsönös megfeleltetés rendszere garanciát jelent a környezetvédelmi irányelveket betartására. Ez alapvető védőbástyája a természetvédelmi elemek érvényesülésének, hiszen az nem kaphat támogatást, aki megszegi a különböző környezetvédelmi jogszabályokat.
Korábban is írtam már róla, de a sajtóbeszélgetésen is elhangzott, hogy kevésbé pozitív a legutóbbi ciklusban bevezetett zöldítés természetvédelmi megítélése. Azt ugyanis nagy várakozás kísérte, különösen az ökológiai célterületek kialakítását, de végül várakozáson alul teljesített. A valóságban az ökológiai fókuszterületeknek csak rendkívül szerény része volt kedvező a biodiverzitás szempontjából. Mindössze a parlagterületeket és nitrogénmegkötő növények bizonyos típusait sorolhatjuk ide. „Nem túlzás azt mondani, hogy a zöldítésbe bevont területek alig negyede, harmada lehet az, ami kifejezetten kedvező a biodiverzitás számára” – hangzott el a lesújtó megállapítás, ami azért is különösen szomorú, mert miközben természetvédelmi szempontból messze a várakozáson alul teljesített, a gazdálkodók számára rengeteg adminisztrációs terhet, munkaszervezési nehézséget és bosszúságot okozott a zöldítés. Ez tehát a lehető legrosszabb forgatókönyv, amiben mindenképpen változnia kellene a KAP-nak.
Tóth Péter beszélt a nem termelő beruházások támogatásáról is, amelyek természetvédelmi szempontból talán a legfontosabb elem lenne. A sövények, a fasorok, a zöldugarok, a méhlegelők telepítése vagy a szántó-gyep átalakítás valódi változást hozhatna, ez a forrás azonban bár két ciklus óta elérhető, gyakorlatilag sikertelennek mondható. A cél az lenne, hogy a gazdálkodók a monokultúrás termeléstől eljussanak egy mozaikos, változatos agrártáj felé, amivel a biodiverzitás is növekedhet. A jelenleg önkéntes jellegű támogatás sikertelenségének több oka is van: a megvalósítással egyrészt a gazdálkodás profitja rövidtávon csökken, ahogy az ingatan értéke is. Emellett sok az adminisztratív elvárás, illetve nehezen illeszthető össze más kifizetésekkel, például az AKG-val. De szinten gátja a nem termelő beruházásoknak a tudás és technológia hiánya, valamint a megszokott termelési rendszerek berögzülése. (A megszokáson alapuló termelésről egyébként a HEKTÁR podcast legutóbbi, no-till rendszerről szóló adásában is beszélgettünk stúdióvendégeinkkel.) Pedig mindent összevetve ez a támogatási lehetőség tényleg fordulópontot jelentene.
Szó esett még a NATURA 2000 kompenzációs kifizetésekről, amit a természetvédelem abszolút pozitívan értékel. Ahol nagy arányban veszik fel a gazdálkodók, ott a biodiverzitás is mérhető módon emelkedik. Ugyancsak pozitív hatása van az AKG-nek, bár az elemzéseik nagyon érdekes állapotot mutattak: amennyiben az AKG előírásai nincsenek kellően precízen megfogalmazva, és nem lehet hozzárendelni környezeti értéket, akkor nem tudja a negatív tendenciából kimozdítani a biodiverzitás állapotát. Erre jó példa a horizontális szántók támogatása. A speciális intézkedések, például a túzokprogramok esetében jobban igazolható a pozitív hatás, de ennek vizsgálata szintén bonyolult.
Az MME végzett számolásokat azzal kapcsolatban is, hogy a természetvédelmi szempontból kedvező támogatások mekkora részét adhatják a teljes támogatási keretnek, hiszen ez már megmutathatja a biodiverzitásra gyakorolt potenciális hatásokat. Ide valójában csak Natura 2000 kompenzáció, a zonális AKG és a nem termelő beruházások támogatása tartozik, minimálisan kiegészülve a zöldítés egy-egy elemével. Mindez pedig nagyon szerény forrást jelent, ami nem elég a folyamatok megállítására sem.
Hogyan lehetne változtatni?
Egy másik érdekes vizsgálat eredményét is megismerhettem a sajtóbeszélgetésen, az MME szakemberei ugyanis kíváncsiak voltak arra, hogy a gazdálkodók milyen indíttatásból vállalnak önkéntes környezetvédelmi programokat. A megkérdezettek 54 százaléka a támogatási összegek miatt csatlakozott ilyenekhez, 11 százalékuk pedig azért, mert valamilyen okból muszáj nekik. 15 százalék a környezeti korlátjait jelölte meg, és mindössze 14 százalék válaszolta az, hogy azért, mert egyetért, mert azonosulni tud a környezetvédelmi célokkal. További 6 százalék a „más” kategóriát jelölte meg. „Ez nem értékítélet, inkább csak azt határozza meg, hogy a jövőben például egy agrártámogatásokkal kapcsolatos kommunikációs tevékenységnek mire kellene fókuszálnia. Nyilván a gazdálkodók a saját megélhetésüknek megfelelően hozzák meg a döntéseiket” – szögezte le Tóth Péter.
Tapasztalata szerint egyébként az önkéntes támogatási rendszereknél minél magasabb a környezeti elvárás szintje, annál szerényebb kiterjedésű területekkel csatlakoznak a gazdálkodók a programokhoz. Ebből véleménye szerint az következik, hogy önkéntes lehetőségekkel nem lehet a trendeken fordítani. Tóth Péter úgy véli, hogy olyan kötelező szabályozási elemekre lenne szükség, amik legalább azokat a potenciális káros hatásokat kiszűrik, amiket az EU-s támogatási rendszer okoz.
Az agrártámogatások közvetlen kifizetése ugyanis olyan folyamatokat indított be a hazai agrártermelésben, amik rendkívül károsak. Ennek egyik oka, hogy olyan területekre is kiterjed, amelyeket egyébként nem művelnének meg a gazdálkodók. Az agrártámogatások hatására számos olyan kedvezőtlen tulajdonságokkal rendelkező táblán is szántóföldi művelés zajlik, ahol az egyébként nem lenne kifizetődő. Ezeknek a környezeti kockázata ugyanakkor véleménye szerint sokkal nagyobb, mint a várható haszna.
Mivel ezen mindenképpen változtatni szeretnének, az MME elkészített egy javaslatot, ami tartalmazza, hogy hol vannak Magyarországon azok a területek, amelyeknek az erőltetett művelésben tartása kifejezetten problémát okoz. Vizsgálták a kárigények bejelentését, az aszály, a belvíz és az erózióérzékeny területeket. Arra voltak kíváncsiak, hogy lehatárolhatóak-e konkrét területek ezekből a szempontból. A válasz igen. A szervezet munkatársa szerint komoly lehetőség lenne, ha ezeken a területeken olyan előírások lépnének érvénybe, amelyek a szántóföldi művelést bizonyos szinten korlátoznák. Természetesen az ilyen területen gazdálkodók számára egy speciális támogatási rendszert kellene megteremteni, ami számukra a jövedelembiztonságot fenntartaná, garantálná.
Tóth Péternek továbbá meggyőződése, hogy nem lenne szabad olyan támogatásokat adni a KAP-ból ami közvetlen környezeti kockázattal járó tevékenységeket finanszíroz. Ilyen volt például a közelmúltban a kiskérődzők állattartó telepeinek parazitamentesítése, ami gazdálkodói oldalról, állatjóléti szempontból megindokolható, a kezelések azonban a fecskeállomány további csökkenését fogják eredményezni.
Az MME szakembere pozitívan értékelte, hogy a következő támogatási ciklusban olyan új elemek is megjelennek, mint például az agro-ökológiai alapprogram, az ugyanis ténylegesen biztosítja a környezeti hozzáadott értéket. Az egyesületnél úgy gondolják, hogy a NATURA 2000 kompenzációs kifizetéséket a szántóterületekre is ki kellene bővíteni, és fontos lenne a Víz Keretirányelv kompenzációs intézkedés bevezetése is. Emellett egy kompetens, elkötelezett zöld tanácsadó hálózat felállítása és működtetése is elengedhetetlen. Az agráriumban ugyanis jelenleg az a jellemző, hogy a szolgáltató szektor tájékoztatása éri el legkönnyebben a gazdálkodókat, gondolhatunk például a vetőmag-, növényvédő szer-, gép- vagy műtrágya-értékesítésre. Ezek pedig nyilván az intenzív művelés felé tolják el a gazdálkodókat, ami a környezeti célokat nem segíti.
A biogazdálkodás a megoldás
Dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke szerint az ökológiai gazdálkodás a megoldás a fent említett problémákra. Ráadásul ennek társadalmi kihatása is van, például a táplálkozás és a munkaerő tekintetében. Mindez szintén az MTVSZ sajtóbeszélgetésén hangzott el. Kiderült: az előző EU-s bio jogszabály 24 pontban fejtette ki a biogazdálkodás környezeti előnyeit a konvencionális gazdálkodáshoz viszonyítva.
Az alelnök előadásában nagyon komoly kritikát fogalmazott meg az iparszerű mezőgazdasággal kapcsolatban, ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy az Agrárminisztérium a különböző szabályok kialakításakor meghallgatta a biogazdálkodókat, és reményei szerint növekedni fog az ökológiai művelés népszerűsége.
Világszerte nagyon erőteljesen terjeszkedik a biogazdálkodási mód, ma már több mint 14 millió hektáron és 350 ezernél több szereplővel működik, ami nagyon dinamikus változást és fejlődést jelent. Az EU-ban 2030-ra 25 százalékos részarány az elvárás, de hazánkban sokan kizártnak tartják, hogy ezt nelátható időn belül elérjük. Jó példaként hozta fel ugyanakkor Ausztriát, ahol már meg is haladták ezt az arányt. „Nem kilátástalan, hogy a 6,2 százalékról jelentős növekedést tudunk elérni. Ha a tendenciák folytatódnak, még nagyobb mértékben nyer majd teret az ökológiai gazdálkodás, és a csekélyebb, 10 százalékos magyar cél abszolút reális” – fogalmazott Dr. Roszík Péter. Hozzátette: a biotermékeink 80 százaléka külföldön talál vevőre, tehát a magyar piacban is lenne még potenciál.
A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a biogazdálkodás egyik nagy előnye a nyitottság az innovációkra. Sokszor hallja, hogy az ökológiai termelők „visszamentek a középkorba”, miközben ez nem igaz. Példaként hozta fel, hogy a vegyszeres védekezés helyett ők a legmodernebb lézeres, mechanikai gyomirtási módszerekben keresik a megoldást. Hozzátette: a gyomfésűt már a konvencionális gazdálkodók is széles körben használják, miközben azt kifejezetten az ökológiai gazdálkodásra fejlesztették ki.
Dr. Roszík Péter hangsúlyozta: a biogazdálkodáshoz időre van szükség, annak meg kell érnie az emberekben. Érdemes kipróbálni, párhuzamos gazdálkodással is el lehet kezdeni, aminél az egyik rész bio, a másik nem bio. Ezek összehasonlítása pedig majd eldönti a vitás kérdéseket. Elvárások diktálásával, erőszakosan viszont szerinte nem fog menni az átállás.
„Szent meggyőződésem, hogy az egész Földnek egyetlen lehetősége van: a modern biogazdálkodás kialakítása, amelyben a környezeti kockázatok eltűnnek, miközben az emberek élelmezését biztosítjuk. Erre pedig ma már kiváló példák vannak, például almásokban, borászatokban” – zárta gondolatait a szakember.
Minden négyzetméter fontos
Ahogy arról korábban az Agrofórum honlapján is beszámoltunk, az Európai Unió az orosz-ukrán háború miatt 2022-re, átmenetileg enyhített a zöldítés követelményein. Ennek eredményeként például a termelők gazdasági haszonnövényeket is vethetnek az ökológiai célterületeikre. Kíváncsi voltam, hogy a természetvédők szerint ez mekkora visszalépést jelent, van-e egyáltalán bármilyen adatuk, tapasztalatuk azzal kapcsolatban, hogy mennyi területet érint például a méhlegelők, parlagterületek újbóli termelésbe vonása.
Tóth Péter válaszában kifejtette, hogy a konkrét hatásokat nem ismerik, hiszen nem volt lehetőségük vizsgálatokat végezni. Személyes véleménye ugyanakkor az, hogy a biodiverzitás számára valóban hasznos ökológiai fókuszterületek az előadásában kifejtett okok miatt eleve nem voltak jelentős kiterjedésűek, így a konkrét károk is csekélyebben lehetnek. „Ettől függetlenül minden négyzetméter fontos, amin nem folyik intenzív művelés, és ha ez a szerény mennyiségű terület is eltűnik, annak komoly következményei lehetnek” – hangsúlyozta.
Nyitott a kérdés a no-till kapcsán
Mivel az Agrofórum HEKTÁR podcastjának legutóbbi adásában a no-till technológiával, vagyis a talajművelés elhagyása mellett zajló termeléssel foglalkoztam, arra is kíváncsi voltam, hogy a természetvédelmi szakemberek mit gondolnak a talajkímélő megoldásról, ami a gazdatapasztalatok szerint a biodiverzitásra is kedvező hatással lehet. Felvetésemben természetesen a gyomirtás nehézségére is felhívtam a figyelmet, ami jelen tudásunk szerint csak herbicidek, például glifozát alkalmazásával oldható meg. Nem volt meglepő, hogy ez utóbbi komoly hatással van a no-till technológia természetvédelmi megítélésére.
Tóth Péter kérdésemre válaszolva elmondta, hogy sokat még nem foglalkoztak a technológiával, de azt látják, hogy a talaj biodiverzitására kedvező hatással van, és potenciálisan az általános biodiverzitás növekedését is segítheti. A vegyszerhasználati igénye viszont biztos, hogy természetvédelmi szempontból nem kedvező. „Mi nem támogatjuk sehol sem, de nem azért, mert eleve ellenérzéseink lennének a no-till technológiával vagy a talajművelés teljes elhagyásával kapcsolatban, hanem azért, mert nem látunk evidenciákat arra, hogy valóban kedvező hatásokat tud hozni az általános biodiverzitás számára.”
Dr. Roszík Péter szerint a biogazdálkodók szeretnék alkalmazni ezt a módszert, de a gyomkérdés valóban árnyalja a technológiát. Herbicides kezelések nélkül ugyanis a no-till rendszer nem megvalósítható. „Van a világban olyan irány, ami erre próbál megoldást találni, és ez nagyon jó lenne, de Magyarországon még nincsen rá komoly példa. Éppen a napokban kérdeztem rá a kollégáknál, és egyetlen ilyen irányú kísérletről tudnak. A vegyszerek alkalmazása miatt a no-till tehát még nem realitás a biogazdálkodásban. Az viszont az ökológiai termesztésben alapvetés, hogy mindig csak annyi legyen a talajművelés, amennyi feltétlenül szükséges.”
Hasonló állásponton volt a kérdésben Dr. Farkas István is, hozzátéve, hogy a Magyar Természetvédők Szövetsége a mélymulcsos kertgazdálkodást támogatja, de az eddig tényleg csak „kiskert léptékben” működik. Vannak már azonban nagyobb táblás mulcsos kísérleteik, amiktől sokat várnak. „Mi sem vagyunk egyértelműen a no-till mellett a vegyszerhasználat miatt, de a talaj szempontból ebbe az irányba kellene haladni. Közben viszont a növényvédő szerek kijuttatásának csökkentése nagyon fontos lenne.”
