Növényvédelmi előrejelzés

Még megvédhető a napraforgó, elkerülhető a burgonyavész

Agrofórum Online

A hetek óta tartó nyárias időjárás hatására minden növény fejlődése a megszokottnál jóval előrébb tart.

Szántóföldön ez azt eredményezte, hogy az őszi árpa jelenleg a késői tejesérés, viaszérés stádiumában, a korai búza pedig a tejesérés állapotában van. A napraforgó az egyenetlen növényállományt leszámítva 8-10 lombleveles, de szántóföldi permetező géppel még járható.

A növények levéltetű fertőzöttsége szántóföldön és kertészeti kultúrákban általánosnak mondható, ezért különösen fontos a rendszeres határszemle elvégzése. A helyzet naponta változó, alacsony fertőzésből akár 1-2 nap alatt erős fertőzés alakulhat ki.

A levéltetű fertőzés a kalászos kultúrákat sem kerüli el, mellette a levélfoltosságot előidéző kórokozók jelen vannak ugyan, de járványos fertőzéstől nem kell tartani. A kalászfuzáriózis ott okozhat gondot, ahol a nyári viharok ledöntötték a gabonát és állandóan magas a növényállomány páratartalma.

Hatékony védekezésre már nincs lehetőség, aratáskor célszerű az ilyen területekről származó magtételeket külön kezelni, nehogy az esetlegesen magas mikotoxin tartalom problémát okozhasson.

Az őszi káposztarepce fejlődése zavartalan. A késői levéltetű és lisztharmat fertőzés csak az elkésett hajtásokon okoz problémát, de emiatt nem érdemes elővenni a permetezőt. Jégveréses területeken figyeljük a becők egészségi állapotát, nehogy felerősödjön a sebzéseken keresztül fertőző kórokozók támadása.

A kukorica elérte az 5-10 leveles állapotot. A növények fejlettsége még táblán belül is igen heterogén. A napokban megkezdődött a kukoricamoly első nemzedékének a rajzása. A fény-és feromon csapdák most még ugyan kevés lepkét fognak, de a repülő lepkék száma napról- napra növekvő tendenciát mutat. A kártevő rajzását érdemes folyamatosan nyomon követni, mert csak így időzíthető a hatékony védekezés. A korábbi évek tapasztalatai alapján most is erős fertőzés várható, hiszen a mostani meleg idő kedvez a kukoricamoly tömeges szaporodásának.

Kevés az olyan napraforgó tábla, ahol ne alakult volna ki levéltetű fertőzés. Érdemes rendszeresen szemlézni a vetéseket, mert a fertőzés nagysága napról-napra változik. A napraforgó még szántóföldi géppel járható, így megoldható a védekezés, ami összeköthető a szárbetegségek elleni preventív kezeléssel. A száron különböző tünetekkel járó szklerotíniás, diaportés, fómás, makrofominás, alternáriás fertőzés megjelenése a mostani kezeléssel hetekre elodázható.

A burgonya sorzáródása megkezdődött. A különböző levéltetű fajok betelepedése folyamatos a táblákra. A közvetlen kár és a vírusfertőzés elkerülése érdekében most nem halasztható a védekezés. A sorok záródása előtt érdemes a burgonyavész és más levélfertőzöttséget előidéző kórokozó ellen is védekezni, mert később már nehezebb lesz. A tartósan párás mikroklíma egyébként is indokolja a védekezést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Új eljárást fejlesztettek ki a burgonyavírus ellen

2018. április 6. 06:32

A burgonyát több mint 30 féle vírus fertőzheti, ezek közül a legelterjedtebbek a burgonya levélsodró, az Y, az X, az A, az M és az S vírusok.

Mitől lett "bibircsókos" a burgonya?

M. Mária kérdése: Szeretnék segítséget kérni, hogy milyen betegségre utal, ha a burgonya gumója úgy néz ki, mintha bibircsókos, ragyás lenne?

Mikor kezdjük el a bakhátak elkészítését a burgonyának?

2025. május 3. 04:39

Mikor kezdjem el a burgonyának a bakhátak elkészítését? Tényleg van értelme megcsinálni?

A hazai koraiburgonya-termesztés kialakulása és mai gyakorlata

2019. március 30. 05:47

A burgonya ma a világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye (1977-ben még csak az ötödik volt!). Jelenleg a termelés volumenében csak a rizs és a búza előzi meg.