Zöldség-Gyümölcs

A barackfák szenvedték el a legnagyobb fagykárt márciusban

MTI

A március végi fagy 40-90 százalék közötti virág- és rügykárt okozott a kajszibaracknál fajtától és régiótól függően, az őszibaracknál a virágkár 30-60 százalékra becsülhető, de ettől akár még átlagos is lehet a termés - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel hétfőn.

Apáti Ferenc kifejtette, hogy az enyhe február miatt az idén szokatlanul korán kezdődött a gyümölcsfák fejlődése. A korai kajszibarack fajták már március közepére kivirágoztak, a fagyok idején már közel teljes virágzásban volt az összes kajszifajta, az őszibarackok virágzása 40-60 százalékosra tehető. A többi gyümölcsfaj még nem virágzott a fagyok megérkezésekor, amelyek nagyobb mértékben a dél- és nyugat-magyarországi termesztőkörzeteket sújtották.

Az alelnök ismertette, hogy a kajszibaracknál a fagy miatt a korábban nyíló fajták károsodtak nagyobb, míg a középérésű és késői fajták kisebb mértékben. A kajszibarackfákat a tavalyi nagy termésmennyiség megterhelte, így a virágzása is gyengébb az előző évhez képest – jegyezte meg.

A cseresznyefák ugyan még nem virágzanak, azonban a korai fajtáknál jelentős a rügykár, elsősorban a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon, kisebb mértékben az északi és keleti országrészeken. A meggy és a szilva esetében mérhetők kisebb rügykárok, de jelenleg úgy tűnik, hogy ezek a termést egyelőre nem veszélyeztetik. Az alma és a körte esetében jelentősebb károsodás egyelőre nem látszik – sorolta.

A március végi fagyok okozta virág- és rügykárokból egyelőre érdemi következtetést nem lehet levonni a várható termésre – mondta az alelnök. Hozzátette, hogy többnapos, nagyon erős lehűlések várhatók, amelyek szintén hatással lesznek a termésre, május közepéig pedig további fagyok is előfordulhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni

2026. október 7. 14:10

A lilahagyma lassú főzéssel sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható, amely húsokhoz és sajtokhoz is jól illik.

Leszedte a diót? Ezt ne mulassza el, ha hónapokig tárolná

2026. október 7. 08:10

A lehullott dióval nem érdemes várni. Megmutatjuk, mikor elég száraz, hogyan tárolható, és miért kell komolyan venni a penészedést.

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Erre költse a tavaszi fagykárok megelőzésére nyert pályázati pénzt: hatékony szélgépek, magyar viszonyokra tervezve

2026. október 10. 13:10

Sok magyar gyümölcstermesztő nyújtott be pályázatot a tavaszi fagykárok megelőzésére szolgáló beruházások támogatására. A megítélt összeget a WepiFrost szerint a hatékony, magyar gyártású, vagyis a hazai körülményekre kifejlesztett szélgépekre érdemes elkölteni.

Mik lehetnek a pajzstetűszerű kártevők az orgona és az őszibarack fás részein?

2019. szeptember 26. 06:37

L. Hedvig kérdése: Orgonabokrom tövi részén, és őszibarackfám fás részén is megfigyeltem, hogy rajtuk sok apró, fehér pajzstetűszerű kártevő található. Mik lehetnek ezek?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: az érzékeny almafajtákon egyre gyakoribb a kalciumhiány okozta gyümölcsfoltosság

2023. szeptember 12. 14:10

Csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben minimális mértékűre csökkent a keleti gyümölcsmoly repülése, termés- és hajtáskárt nem látni a fákon.